Keresik

Egy hete elment otthonról, azóta senki sem tudja, hol lehet József

Létrehozva: 2023.09.26.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség a férfit. Szerettei rettenetesen aggódnak érte.

Közel egy hete volt, hogy utoljára látta a családja Józsefet: a 45 éves férfi szeptember 20-án hagyta el csongrádi otthonát, azóta azonban sem haza nem ért, sem életjelet nem adott magáról. Mondhatni: mintha a föld nyelte volna el. Hamarosan a hatóságok is megkezdték a keresését, sajnos azonban eddig nem jártak sikerrel, így most a lakosság segítségét kérik. József 180 cm magas, átlagos testalkatú, szeme kék, rövid haja barna. Jobb vállán heg, valamint tetoválás látható. Fényképe (amíg elő nem kerül) ide kattintva nézhető meg.

A rendőrség kéri, hogy aki József tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es "Telefontanú" zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16741984_auto_resized.jpg
origo.hu

Megváltoztatta külsejét a milliárdos Jákob Zoltán választottja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22637_resized.jpg?avcount=1701824110
origo.hu

Váratlan német beismerés Putyinról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16741839_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tíz évvel Schumacher síbalesete után áll össze a kép: ez okozta a tragédiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16741484_auto_resized.jpg
vg.hu

Figyelmeztette a bankvezér a magyarokat: most vegyenek lakást, mert később baj lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16740605_auto_resized.jpg
ripost.hu

Felmosták a padlót Ronaldóval, egyre távolabb az álma

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742161_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Művészettörténész: Nem szabad kreditet adni azoknak a platformoknak, amelyek melléd tesznek egy MCC-s vagy mandineres figurát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22634_resized.jpg?avcount=1701824110
origo.hu

Újabb botrány: Miért változott meg ennyire Kulcsár Edina kinézete G.w.M mellett? - megdöbbentő képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16738823_auto_resized.jpg
travelo.hu

Idén karácsonyi zene nélkül forralt boroznak a németek az adventi vásárokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22579_resized.jpg?avcount=1701824110
life.hu

Fogyassz bátran csokoládét karácsonykor: az egészséged hálás lesz érte(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elájult és infúzióra kötötték a Farm VIP versenyzőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22619_resized.jpg?avcount=1701824110
mandiner.hu

A Semmelweis Egyetemé az év legjobb eHealth-fejlesztése (X)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CmundVyo05kZKxhSdfzs_UGOpa5D4VZGlOWZeWQIrTc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMTBiYjBiMDgzMDRkOTI4NmZiMzljZjE0MzQ3NWI1.jpg
Felépülés

Ha ez nem csoda, akkor semmi sem: azt hitték, járni sem fog, mos táncol a kislány, akinek fűnyíró vágta le a lábát