Büszkeség

4%-kal kevesebb élelmiszer megy kukába, most egy magyar csapat nyerhet ezzel

KN

2023. június 4. vasárnap 11:10

A "Maradék nélkül" program itthon már bizonyított, most egy nemzetközi versenyen menetel az első hely felé. Szavazz te is a magyar csapatra!

Az élelmiszer-pazarlás komoly probléma hazánkban is: évente több ezer tonna élelmiszer-hulladék keletkezik a háztartásokban. A "Maradék nélkül" program elindítói elérték, hogy 4%-kal csökkenjen a hazai élelmiszer-pazarlás. A projektet, most nemzetközi szinten is nagy sikereket érhet el, de ehhez a te szavazatodra is szükség van!

maradék nélkül
Élelmiszerhulladék-megelőzés az élelmiszerláncban Fotó: nebih

A háztartásokban évente rengeteg, közel 400.000 tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. A magas szám csökkentését célul tűzte ki célul egy magyar csapat.

Több millió magyarhoz jutott el a kampány

Az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó kampány több millió magyarhoz jutott el, az általános iskolai kampányban pedig mintegy 300.000 diák vett részt. A csapat irányelveket is közzétett a vendéglátás, a kiskereskedelem és az élelmiszeripar számára. Az erőfeszítések a háztartásokban keletkező élelmiszer-pazarlás négy százalékos csökkenését eredményezték.

Elsők között a magyar csapat

Az EU LIFE program keretén belül dr. Kasza Gyula és csapata elindította a Nébih élelmiszerpazarlás-megelőzési társadalmi programját „Maradék nélkül” névvel. Az eredményesen zárt LIFE projektek közül egy szakmai zsűri választja ki a legjobb hármat, három kategóriában. A "Maradék nélkül" projekt a Környezetvédelem kategóriában bejutott az első 3 közé. Ezzel párhuzamosan zajlik egy közönségszavazás is.

maradék nélkül
Cél az élelmiszer-hulladék mennyiség csökkentése Fotó: nito

Rangos közönségdíj a tét

A közönségszavazáson résztvevő 9 program között szombaton a 3. helyen állt a magyar csapat. Ekkor az első helyezettől (amely egy spanyol, német, svéd koprodukció)  körülbelül 600 szavazattal voltak lemaradva. Aki szeretné támogatni a Maradék nélkül a Környezetvédelem projektet, az IDE kattintva adhatja le a voksát. Szavazni Június 5-ig lehet. A közönségszavazás első helyezettje egy rangos különdíjat kap. 

Segítsük hozzá a magyar csapatot, hogy elsők legyenek! 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511128_auto_resized.jpg
origo.hu

Levette a bikinialsót a patakparton a legdögösebb ügyvédnő - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696472107
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509802_auto_resized.jpg
life.hu

Íme Dogxim, a világ első ismert kutya-róka hibridje - aranyos genetikai furcsaság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508844_auto_resized.jpg
vg.hu

Jönnek az új üzemanyagárak: péntektől beszakad a benzin, de a dízel kitart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510961_auto_resized.png
metropol.hu

Megrendítő vallomást tett Geszti Károly első felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508445_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szoboszlai Dominik ex-barátnője ezzel a videóval tért vissza a szakítás után a TikTok-ra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696472107
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510551_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tegyél sót a hűtőszekrénybe és csodát látsz! Két legyet ütsz egy csapásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696472107
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696472107
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya