Búcsú

Megszakad a szív: 9 naposan elhunyt babájuk sírkövére gyűjtenek a gyászoló szülők

LA

Létrehozva: 2023.05.26.

Méltó emléket szeretnének emelni a gyermeknek.

A legapróbb koporsók a legnehezebbek, tartja a mondás, mely sajnos nagyon is igaz. Átérzi ezt az a fiatal édesanya is, aki május 9-én hozta világra gyermekét, most azonban már a temetéséről kell gondoskodnia. A badfordi Becky, valamint párja, Nathan rettenetesen örült, hogy kezükben tathatták kisfiukat, Harrisont. A csöppség azonban nem sokkal később elhunyt. Mindössze kilenc nap adatott meg neki.

Becky, Harrison (baba), Nathan, fotó: GoFundMe
Becky, Nathan és a kis Harrison Fotó: GoFundMe

Harrison veleszületett szívrendellenességgel jött világra, amiről a család csak az utolsó vizsgálatok során értesült, és az orvosok úgy tervezték, nem sokkal a szülés után meg is műtik a gyermeket. Amikor azonban a kicsi megszületett, más súlyos problémákra is fény derült – írja a brit Yokshire Live oldala. Harrison bélrendszerében komoly fertőzés volt jelen, két jobb oldali tüdeje fejlődött ki, és nem volt lépe. Eleinte még lélegzett, de az állapota hamar romlani kezdett.

Kilenc nappal a születése után halt meg, egy nappal a tervezett műtét előtt.

Lesújtó tragédia, mindannyiunknak összetört a szíve. Gyönyörű kisfiú volt, de együtt maradunk, és családként támogatjuk egymást a nehéz időszakban

– fogalmazott a gyászoló kismama nővére, Hannah, aki most abban reménykedik, hogy elég adományt tud összegyűjteni a szülőknek egy méltó sírhelyre.

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/E2UM11G2gAWnBKb2C89R_PThVsVtMwB5dCao1RC4fSM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YTY4MjUwNDYzZDQ0N2ZiYzNiZTgwNTA0NzhiZDgx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Örökre megszűnt dobogni egy 5 hetes fiú szíve

Felfoghatatlan tragédia miatt kellett idő előtt távoznia.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak