Botrány

Videón a botrány, magyar rendőrök rohanták le a repülőgépet

sk

2023. április 1. szombat 14:45

Problémás utasok miatt szállt le hazánkban a gép.

Agresszív brit utasok miatt hajtott végre kényszerleszállást Budapesten az EasyJet egyik gépe - vette észre a Ripost. A járat alapesetben Manchesterből a törökországi Antalyába tartott, de az egyik utas kellő alkohol elfogyasztása után botrányt okozott, s emiatt kellett a gépnek leszállnia. A repülőgép két órát vesztegelt Budapesten.

 

A cég közleménye szerint az utasok és a személyzet biztonsága a legfontosabb, miattuk riasztották a rendőröket - írja a Star

"Az EasyJet megerősíti, hogy március 27-én a Manchesterből Antalyába tartó EZY2139-es járat Budapesten kényszerleszállást hajtott végre egy rendbontóan viselkedő utas miatt. Az EasyJet légiutas-kísérő személyzetét arra képezték ki, hogy minden helyzetet felmérjen és értékeljen, valamint gyorsan és megfelelően cselekedjen annak érdekében, hogy a járat és a többi utas biztonsága semmilyen körülmények között ne kerüljön veszélybe." - áll a közleményben.

A magyar rendőrök az utasok legnagyobb örömére leszedte a gépről a magáról megfeledkező illetőt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037798_auto_resized.jpg
origo.hu

Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15571_resized.jpg?avcount=1685353809
origo.hu

Kiderült, lehet-e még gyereke a drogszeánsz után félholt állapotban talált VV Anettnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038875_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 hiba, amit rakott ételek készítésénél elkövethetsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039391_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elsöprő jobboldali győzelem a spanyolországi önkormányzati választásokon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038937_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039259_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Véres főpróbát tart a bosszúszomjas Antifa a német városokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15572_resized.jpg?avcount=1685353809
origo.hu

Többen meghaltak egy hajóbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037444_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ázsia legmagasabb fája immár Tibetben található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037886_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háborgás Marics Peti miatt, a legendás műsorvezető végstádiumú rákban szenved - ez történt a héten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Horváth Éva meztelenül fürdött a medencében naplementekor – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039333_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: heves zivatarlánc tart az ország felé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/EttPiEGjNOhGHLEJNH_JKUpPyHkS_tHD1cwrceCE-Cw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNDk3NTI3NmM1ZjQwZjlhMTFjNjllMTZlMDA4NDA1.jpg
Késelés

Martin édesanyja megkapta a papírokat: kiderült a teljes igazság a Deák téri késelésről

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/crl5hUnk1jrLH2ljw0rJdSNuxrGNn5504xHhasxPnfA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhYThlMmIwMzc4MDRjODM5ZTRlODBlZWM5Mzk4ZjAw.jpg
Tragédia

Elkészült és megdöbbentő részleteket rejt a Deák téri késelés jegyzőkönyve