Aktuális

Ezért kapott pénzt Ferenc pápától a magyar férfi

KKP

Létrehozva: 2023.04.29.

Pénzt kapott Ferenc pápától egy magyar cigány zarándok évekkel ezelőtt. Kövesi Csaba az érmét, amivel az egyházfő a csatkai kegyhely felújítását támogatta jelképesen, ma is ereklyeként őrzi.

Ferenc pápával díszített autóval járja az országot Kövesi Csaba roma vállalkozó. A férfi 20 évvel ezelőtt a csatkai templomba vitt egy nagy feszületet, amit azóta a cigányok áldott keresztjének nevez. Most Ferenc pápa látogatásának alkalmából azt is körbeviszi hazánk területén. A mélyen vallásos férfi büszke rá, hogy a kegytárgyat Ferenc pápa többször megáldotta. Természetesnek tartja, hogy a jelenlegi egyházfő magyarországi apostoli útját végigkíséri.

Kövesi Csaba
Kövesi Csaba büszke a Ferenc pápa képével díszített autóra


 

Pénteken igyekszünk minél közelebb jutni a Sándor-palotához, szombaton pedig a Rózsák terei templomhoz, ahol a Szentatya az elesettekkel találkozik. Vasárnap a Kossuth téri szentmisére zarándokolunk. Szeretnénk a pápától áldást kapni!

 - mondta Kövesi Csaba.
A pápa képeivel díszített autóját egyébként a hétköznapokon is használja magáncélra, de most a zarándoklat a legfontosabb a férfi számára. A férfi többször is találkozott Ferenc pápával. 
- Mikor évekkel ezelőtt Rómában jártunk audiencián a Szentatyánál, megmutattuk neki azt a plakettet, amin a csatkai kegyhely felújítási tervezete látható. 

Persze megtetszett neki. És ennek hangot is adott. Székely János püspök atya, a magyarországi cigány-pasztoráció vezetője kísért bennünket, ő tolmácsolt nekünk. Ferenc pápa kivett a zsebéből egy eurót, feldobta, és elfordult oldalra, mintha zsebre tenné. Aztán elmosolyodott, megáldotta az érmét, és közölte, hogy ezzel a pénzzel jelképesen támogatja a célt

! - emlékezett vissza a vállalkozó. A férfi az érmét ma is büszkén őrzi.
- Szóltunk Székely püspök úrnak, hogy jó lenne, ha a Szentatyától egy aláírást is kapnánk, mert szeretnénk az egy euróst bekereteztetni, és tudjuk, hogy az autogram nélkül sokan nem hinnék el, hogy az érme valóban az egyházfő adománya. Ferenc pápa elmosolyodott, és kért egy tollat – idézte fel a történteket Csaba. A pénzt egyelőre ereklyeként őrzi magánál, de a kegyhely sikeres felújítása után Csatkán szeretné majd kiállítani.

Kövesi Csaba pénzt kapott  a pápától
A roma vállalkozó ereklyeként őrzi az egyházfőtől kapott érmét


- A feleségemmel. Ágnessel és a három gyermekemmel együtt tiszta szívből szeretjük a Szentatyát. A hitvesemre annyira nagy hatással volt, hogy a találkozás alkalmával a pápának megfogadta, hogy attól kezdve minden karácsonykor, a szombathelyi székesegyház előtt 500 rászoruló számára ételt fog készíteni. A pápa erre azt mondta, büszke rá, hogy köztünk lehet, és biztatott bennünket, hogy a szegényeket segítsük.

 

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjától minden részletet itt találtok!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141534_auto_resized.jpg
origo.hu

A dél-európai államok vidéki területein már érezhetők az EU migrációs politikájának hiányosságai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713448215
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713448215
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713448215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713448215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül