Tragédia

Szörnyű iskolai tragédia: hat embert megölt egy diák, köztük három gyereket

2023. március 28. kedd 06:42

Az iskola korábbi diákja ölt meg hat embert, köztük három gyereket Nashville-ben.

Az iskola korábbi diákja volt a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét, ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában.

Gunman,Killed,Shooting,His,Target.
Illusztráció 
Fotó: simon jhuan

A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón, John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását.

A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt

 - közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték - mondta.

A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest.

A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó. A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető - hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt pedig nyilvánosságra hozzák.  

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058596_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas bajban vannak az ukránok, kegyetlen lépést tettek az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15777_resized.jpg?avcount=1685862309
origo.hu

Hivatalos bejelentés: 800 UFO-rejtélyt vizsgál a NASA

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16061048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma van a nemzeti összetartozás napja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058392_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058296_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meztelen boszorkányok tartottak tetemevő rituálét az éj leple alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15778_resized.jpg?avcount=1685862309
origo.hu

Elviselhetetlen sztárok: kikkel a legrosszabb együtt dolgozni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058028_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd az első nyári hétvégén? Menüajánlat nem csak kezdő szakácsoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059849_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060705_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/3STKry1lhlwtug5UJYnp4xerbvJcTcrGyI893EW6Zjc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWJkZWJhNzc5ODQwZjI4NDhmMTQyNjQ1ZjZjZTFl.jpg
Béke

Nemzeti Összetartozás Napja: A béke tüzei is lesznek a magyar tüzek ma este az egész világon

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/0Oj7TdKXpT1CjSg6sEQPs56n6CvUMlTHEbRb-5PpUSk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkZjU4YjRhMWRlMjQ0ODI4NGEzMTFjZTExNTE0Njkz.jpg
Magyarság

Szentkirályi Alexandra: Minden magyar felelős minden magyarért, s ebben áll a mi erőnk