Gyászol a zenészvilág, elhunyt a nagyszerű magyar énekes

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 18. 06:40
A komolyzene rajongói megrendülten értesültek a hírről.

Életének 84. évében elhunyt Supala Kolos operaénekes – tudatta családja a Papageno.hu oldalával. Supala Kolost a nagyközönség először az 1963-as Ki mit tud?-ban ismerhette meg, amit meg is nyert ének kategóriában. 1967-től lett a Magyar Állami Operaház tagja, ahol Mozart Varázsfuvola című művének Sarastrójaként debütált. Kevesen tudják, de pályáját orvosként kezdte.

– Egy kedves, valamikori szopránénekesnő, Gervay Erzsi kezdett el tanítani, ingyen és bérmentve. Egy év alatt annyit fejlődtem, hogy a következő évben már az orvostudományi egyetem mellett a Zeneakadémiára is felvételiztem. A felvételi bizottság elnöke Forrai Miklós volt, és már a procedúra során is elmondta, hogy felvesznek. Majd pár héttel később kiderült, hogy az orvostudományira is bejutottam, volt nagy dilemma, mi legyen. Összeült a családi tanács, nagybácsik és nagynénik, meg persze a szüleim. A döntés úgy szólt, hogy menjen a gyerek orvosnak, énekelni magánúton is lehet. Így is történt, de Forrai Tanár Úr nagyon megharagudott emiatt. Az 1963-as Ki Mit Tud? díjátadóján, a zsűri elnökeként azt mondta: „legyen olyan jó orvos, mint amilyen jó énekes most…" – emlékezett vissza a korai évekre egy 2018-as interjú során.

Nyugodjék békében!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.