Nadia Joseph és Devon Gosine a varázslatos déltengeri Trinidadba utazott Nagy-Britanniából, hogy ki mondják a boldogító igent és ott töltsék el a mézesheteiket.
Nadia nehezen aludt el előző este, de vőlegénye ezt annak tulajdonította, hogy leendő hitvese nagyon izgul a másnapi esküvőjük miatt. Akkor rémült csak meg, amikor később szokásához híven megpróbálta egy csókkal felébreszteni, de a lány nem reagált. Azonnal hívta a mentőket, akik 45 percen át próbálták újraéleszteni, ám hiába. A halottkém megállapítása szerint hirtelen halálát májbetegsége okozta, amiről a családja nem is tudott.
Életünk hátralévő részét együtt akartuk eltölteni, és ez az álom most szertefoszlott. Az egyetlen vigaszom, hogy hirtelen történt, így legalább nem kellett szenvednie
– mondta el könnyeivel küszködve az egyedül maradt vőlegény a My Londonnak.
33 évet élt, és volt egy 10 éves fia, Emari, aki szintén vele tartott a karibi szigetországba. Egy ilyen út azonban nem két fillér, az édesanya valószínűleg az utolsó megtakarításához nyúlt hozzá, hogy ki tudja fizetni: felmondta az életbiztosítását, ráadásul még utasbiztosítást sem kötött. Így most nemcsak a tragédia, hanem az anyagi problémák is feladják a leckét a brit famíliának. Hogy hazavihessék Nadia földi maradványait, el kell hamvasztani, ami csaknem 700 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül. A család próbál pénzt gyűjteni a kisfiúnak is, hogy mielőbb visszautazhasson Londonba, mert a legnagyobb teher alighanem rá nehezedik, hogy feldolgozza édesanyja hirtelen halálát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.