Könnybe lábad a szem: Ezt kívánja karácsonyra az SMA-s Zsombi anyukája

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 16. 08:15
A kisfiú már nagyon várja a karácsonyt, addig is besegít, amiben csak tud.
LA

Az SMA-s Zsombi is nagyban készülődik már az ünnepi időszakra: anyukája elárulta, hogy bár egy kis segítséggel, de idén már a kisfiú dekorálta ki a szobáját, és ragasztgatta fel a karácsonyi matricákat az ablakra.

– Zsombi nagyon várja már a karácsonyt, ebben az évben ő is tud segíteni a fa díszítésében – mesélte mosolyogva Burinda-Szűcs Szabina, Zsombor édesanyja. – Szeretnénk most kijutni az utolsó gyertyagyújtásra, Zsombi egyébként is imádja az összejöveteleket, szóval biztos, hogy tetszene neki – tette hozzá az anya, aki szerint mint minden gyermek, Zsombi is nagyon élvezi a karácsonyi készülődést.

Nagy reményeik vannak

– Ha lehetne egy karácsonyi kívánságom, akkor annyit szeretnék, hogy Zsombi csontsűrűség-gyógyszere beváljon, és még jobban beinduljon a mozgásfejlődése. Szeretnénk látni, hogy gépek nélkül is áll, és hiszünk benne, hogy hamarosan néhány lépést is meg tud majd tenni. A következő év a remények éve lesz, bízom benne, hogy ez mind összejön – fogalmazott Szabina.

Az anyuka azt is elárulta, idén a Jézuska egy új tablettel lepi meg a kisfiút, ugyanis a régin már akadozik a kedvenc játéka, a Bogyó és Babóca.

– Idén nem sok apróságot kap, hanem egy nagy ajándékot. A mamáék és a rokonok amúgy is elhalmozzák mindig ajándékokkal, valószínűleg ez most is így lesz – nevetett az édesanya.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.