Dráma

Dráma Borsodban: Késeléssel végződött a horgászverseny

2022. november 26. szombat 08:30

A férfi nem akarta abbahagyni a pecázást, ezért késsel támadt a tógazdára.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Júniusban rendeztek egy borsodi település horgásztaván versenyt, majd zenés mulatságot tartottak, melyen a résztvevők italoztak, főztek. A rendezvény végeztével a társaság nagy része hazament, az esti órákban már csak a sértett és hozzátartozói, valamint a gyanúsított tartózkodott a helyszínen szülei társaságában.

Még horgászott volna a pecás (képünk illusztráció)

21 óra körüli időben a sértett be akarta zárni a horgásztavat, ennek érdekében felszólították a még horgászó terheltet, hogy hagyja abba tevékenységét. A gyanúsított ezt nehezményezte, veszekedni kezdett saját szüleivel is, majd a sértett sógorát – aki idő közben szintén távozásra próbálta rábírni – ököllel ütlegelni kezdte. E bántalmazást látva a sértett odaszaladt a gyanúsított apjához, kérve őt, hogy szóljon rá a fiára, majd a verekedők felé fordult. Az édesapa a neki hátat fordító sértett férfit egy késsel két alkalommal háton szúrta, majd a későbbiekben ő és fia is rugdosták, ütötték, illetve a gyanúsított további szúrásokat is eszközölt. A bántalmazás hatására a férfi elvesztette eszméletét. Sérülései közvetetten életveszélyesnek minősültek. A mentőket és rendőröket a gyanúsított édesapja riasztotta.

Nagy buli volt a tavon a késelés előtt (képünk illusztráció)

A bíróság álláspontja szerint a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szigorú szankcióra figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúkat jogellenesen befolyásolná, számára kedvezőbb vallomás megtételére bírná rá. Reálisan fennáll továbbá a bűnismétlés lehetősége is. A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. december 23. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15639689_auto_resized.jpg
origo.hu

Azonosítatlan repülő tárgy jelent meg Magyarország felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11901_resized.jpg?avcount=1675792506
mandiner.hu

Videón, ahogy egy képviselő pornót néz a parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638464_auto_resized.jpg
metropol.hu

Családi tragédiáiról vallott részletesen Csuja Imre, aki fiai után apját és apósát is eltemette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638555_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így néz ki, mikor aknára fut egy orosz harckocsi (Videó) (videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638731_auto_resized.jpg
metropol.hu

Négy napon át faggatja a bíróság Fekete Dávidot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15637420_auto_resized.jpg
vg.hu

Milliárdokat keresnek a semmiért – íme a focisták toplistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11902_resized.jpg?avcount=1675792506
mandiner.hu

Így néz ki, mikor aknára fut egy orosz harckocsi (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15639788_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hét angyali üzenete: az utunk a belső béke felé vezet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15641236_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zsókának nincs más lehetősége: saját fiát kénytelen beperelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638338_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két magyar rejtélyes halála a hegyekben: különös dobozt találtak a holttestük mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15640319_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az idő: ez a csillagjegy jól teszi, ha esélyt ad egy új kapcsolatnak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/6Vy9z4MTFaDeiS0blEEaYU_8DjmeIQAsk-14wdPJz6k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY2OTliOTc1ZmU2YTQ0MWQ4YzEzMzA5MDRhZjMwYzZm.jpg
Videó

Zsókának nincs más lehetősége: saját fiát kénytelen beperelni

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/muUWEJ9jieMCOGoKkxaMNeGcbAlErcEuGsLiQeEHajc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2M2ZkNjEyZjNmMDQzN2E4ZjQ4YmZiNzg2ZTZjMWJh.jpg
EU

A békét szorgalmazza és tűzszünetre tett javaslatot Orbán Viktor