Baleset

Döbbenetes részletek debreceni balesetről: négy autós próbálta leemelni a sínről a részeg asszony autóját

2022. november 30. szerda 07:30

A kocsiban ülő nő részegen hajtott rá a sínekre, ahonnan az utolsó pillanatig próbálták leemelni az arra járó, döbbent autósok. Végül a sofőr mellettük állva nézte végig, ahogyan autóját összezúzza a vonat.

Igencsak furcsa baleset történt a debreceni vasúti átjáróban vasárnap este: egy Suzuki sofőrje ugyanis a piros jelzés ellenére Sámsoni úton az átjáró melletti sínekre hajtott, ahol megfeneklett, végül pedig a Tiborszállásról Debrecen felé menő vonat egyenesen neki száguldott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, ugyanis a sofőr még időben kiszállt a kocsiból. 

Fotó: Haon

A Haon egyik olvasója videóra is vette a horrorisztikus balesetet, emellett úgy tudni, hogy egy közeli autókereskedés kamerája is felvette a történteket. 

Többen azt állították, hogy a sofőr vélhetően még a fehér jelzésnél hajtott a sínekre: 

- Csak később mentem arra, a kocsi már akkor össze volt zúzva. Nagyon megijedtem, azt hittem, ültek benne, de később megtudtam, hogy a sofőr szerencsére időben elhagyta a kocsit. Úgy tudom, hogy egyébként nem a piroson, hanem még szabad jelzésen ment fel az átjáróba, csak megcsúszott, és a síneken ragadt

 - mesélte egy közelben élő autós. 

Úgy tudni, hogy a közelben álló, meglepett autósok közül többen is kipattantak az autójukból, és azonnal a síneken ragadt vezető segítségére siettek, és egyesült erővel próbálták a megakadt Suzukit leemelni a vonat útjából: 

- Az autós benézte a sínek utáni kereszteződést és véletlen a sínekre kanyarodott, ott pedig megfeneklett. De ez még percekkel a vonat érkezése előtt, fehér jelzésnél történt. Többen megálltunk, próbáltuk leemelni a kocsit a sínekről, de nem tudtuk. Aztán jött a vonat, mindenki félreállt és néztük, ahogy viszi a kocsit 

- kommentelte egy cikk alá az egyik segítő sofőr. Egy szemtanú elmondta, hogy közel 4-5 autó állt meg, azonban az autó olyannyira megfeneklett, hogy már esélyük sem volt arra, hogy elmozdítsák.

A rendőrség azonban kedden már közölte: az autót vezető 50 éves nő ittas volt a baleset pillanatában: 

- Személyi sérülés nem történt, viszont a légalkoholmérő ez esetben is jelzett a jármű vezetőjénél. A járőrök a debreceni lakost további mintavételre előállították - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.  

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15632768_auto_resized.jpg
origo.hu

Kapás Boglárka bikinis fotóval jelentett be egy fantasztikus hírt - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633194_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrázó videó, tömegverekedés a Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631887_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezt a desszertet imádja Tóth Gabi tündéri kislánya - fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15635092_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Amit még nem láttál: idén tavasszal is Budapest Ritmo

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634345_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ebbe emberek fognak belehalni!" Szabó Győző és Dietz Guszti is kiakadt a drogtörvénytől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633706_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András nekiment a BKK-nak Karácsony Gergely bejegyzése alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ragyog a boldogságtól Csősz Bogi - Mindenki gratulál neki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631427_auto_resized.jpg
travelo.hu

Vajon hová vezetnek a Budai Váralagút ajtajai? Minden kiderül!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631793_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem akarom, hogy ez a nő behálózza" – féltik Miller Dávidot Szabó Zsófitól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633481_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő a válasz: elárulta a Borsnak a mesterséges intelligencia, hogy léteznek-e az UFO-k

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634233_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szemtelenül rántotta le magáról a bugyit a gigamellű modell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rengeteg a holttest, érződik a szaguk a vagonokból Kárpátalján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/Ke-96i1Rl6ezPAZkeg3LgM24aHFEBPnaKvniWkMqqIw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyZTJhMGNkZDhhMTQ3NGNiMjk3MTMzMmVmOTg5MDA4.jpg
Orvostudomány

Ezt tanácsolja a rákkal küzdőknek a TikTok doki - Videó!

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/wS2VHiRL-cQuCgUj4x0xiYDo1QEeBRyGsH1yc93Sxf0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyYjU0NmZiMWI4ZDRiNzdiNzM5N2MzOWJlNTY1ZTYx.jpg
Korrupció

Korányi Dávid a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével is jó kapcsolatot ápol