Baleset

A mentős egy haldokló tinit kezelt a baleset helyszínén, amikor rájött: ő a saját lánya

Létrehozva: 2022.11.26.

A mentőst egy halálos balesethez riasztották. A sérült annyira összeroncsolódott, hogy később jött rá: a saját lányát kezelte.

Jayme Erickson minden szülő legrosszabb rémálmát élte át, amikor lánya, Montana szörnyű autóbalesetet szenvedett, amely végül az életét követelte. A kanadai Albertából származó anyuka mentősként dolgozik, és amikor a helyszínére hívták, annyit látott, hogy egy fiatal lány beszorult a járműbe. A lány kritikus állapotban volt, a mentős természetesen a légi mentő kiérkezéséig végezte a munkáját – olvasható a CBC oldalán.  

Jayme azonban nem vette észre, hogy éppen a saját lányát kezelte élete utolsó pillanataiban, ezért semmit sem sejtve tért haza. De nem sokkal azután, hogy megérkezett, a kanadai rendőrség eljött hozzá, hogy közölje vele a szomorú hírt, hogy lánya súlyos balesetet szenvedett.

Az anya ezt írta a Facebookon: 

A súlyosan sérült beteg, akit az imént elláttam, a saját húsom és vérem volt. Az egyetlen gyermekem. A lányom, Montana. A sérülései olyan szörnyűek voltak, hogy fel sem ismertem.

Ezután a kórházba rohant Montanához, ahol Jayme azt a megsemmisítő hírt kapta, hogy lánya nem fogja túlélni a balesetet.

Nem tudok nem haragudni azért a rövid időért, amit vele tölthettem

– folytatta a megtört szívű anyuka.
Az anya ezután kifejezte haragját és szívfájdalmát az élet minden olyan mérföldkövével kapcsolatban, amelyeket soha nem élhetett meg a lányával.

– Tizenhét év nem volt elég hosszú - írta. – Bár hálás vagyok a vele eltöltött 17 évért, összetörtem és azon töprengek: mi lettél volna kislányom? Ki lettél volna?
 

Soha nem fogom látni, hogy érettségi után átsétálsz a színpadon, soha nem fogom látni, hogy férjhez mész, soha nem fogom tudni, ki lettél volna.

A megtört szívű anyuka így folytatta: "Mindennél jobban szeretlek ezen a világon . Örökké szeretni foglak és szívemben őrzöm a közös emlékeinket. Az együtt töltött időt sosem fogom elfelejteni."

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány