Politika

Menczer Tamás: Magyarország gázellátása biztosított

Létrehozva: 2022.10.05.

Magyarország gázellátása biztosított és az lesz a téli hónapok alatt is - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Menczer Tamás kifejtette: azért vagyunk biztonságban, mert van hosszútávú gázbeszerzési megállapodásunk Oroszországgal, továbbá van már megállapodás plusz mennyiségről is, déli irányból vezetéken megérkezik a gáz Magyarországra, valamint a gáztározókban az éves fogyasztás 46 százalékát tárolják.

Ez 93 téli napra elegendő gázmennyiség - mutatott rá a politikus, majd úgy fogalmazott:

 "nálunk nem lesz probléma a tél során, nem lesz gond a lakossági szektorban a fűtéssel és az ipari szektorban sem".

Menczer Tamás felidézte, a gáztározók megvásárlásakor is felelőtlen volt és a magyar érdekek ellen beszélt a baloldal, és most is így van az Oroszország elleni szankciók kapcsán. A magyar érdekeknek az felelne meg, ha a már meglévő energiaszankciókat eltörölnék, és nem beszélnének továbbiakról. Ha ez így lenne, akkor az energiaár és az infláció "rögtön meg tudna feleződni" - mondta.

Annak kapcsán, hogy Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, Menczer Tamás arról beszélt, hogy a nukleáris energia - a paksi atomerőmű és Paks 2 megépítése - rendkívül fontos szuverenitási kérdés.

Paks nélkül nincs magyar energiabiztonság, nincs rezsicsökkentés

 - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: az energiabiztonság miatt semmilyen olyan szankciós intézkedést nem támogatnak, amely veszélyeztetné Paks 2 megépítését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni