Időjárás

Hatalmas fordulatot vesz az időjárás: erre biztosan senki sem számított

2022. október 3. hétfő 06:30

A hét elején még felhőátvonulások várhatók, de szerdától napos időre lehet számítani, erősödik a nappali felmelegedés és a legmagasabb hőmérséklet 18-23 fok között alakul.

Hétfőn többórás napsütés várható felhőátvonulásokkal, északkeleten időszakosan, átmeneti jelleggel záródhat is a felhőzet. A gyorsan robogó gomolyfelhőkből helyenként fordulhat elő záporeső. Az északnyugati szél sokfelé lesz erős, elsősorban az Észak-Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

Kedden is felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de a szélvédett völgyekben hidegebb is lehet, délután 14-19 fok valószínű.

Szerdán a kevés gomoly- és a sok fátyolfelhő mellett általában több órára kisüt a nap. Hajnalban helyenként pára-, köd, rétegfelhőzet is lehet. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 1-9 fokról 15 és 21 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Csütörtökön általában fátyolfelhős, napos időre számíthatunk. Hajnalban helyenként pára-, köd, rétegfelhőzet is lehet. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 4-11 fokról 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a pára-, köd, rétegfelhőzet feloszlását követően általában fátyolfelhős, napos idő valószínű. Csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, majd délkeleti szél. Hajnalban 4-11, a délutáni órákban 18-23 fokot mérhetnek.

Szombaton a pára-, köd, rétegfelhőzet feloszlása után fátyolfelhőkre számíthatunk, amely vastagodhat is. Csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban 5-12, a délutáni órákban pedig 18-23 fok lehet.

Vasárnap a pára-, köd, rétegfelhőzet feloszlását követően változóan felhős időre van kilátás. Számottevő csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli szél. A minimum-hőmérséklet 5 és 12, a maximum 18 és 23 fok között várható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404763_auto_resized.jpg
origo.hu

Nézze meg A Nagy Őből hazazavart Bea pornós képeit! - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10452_resized.jpg?avcount=1670032505
origo.hu

Meggyilkolta unokahúgát a zalai férfi, aztán elásta a pincéjükben 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404412_auto_resized.jpg
metropol.hu

Rácz Jenő megmutatta: így néz ki a háza belülről – Fotók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15403840_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel a bombázóval fotózták le Árpa Attilát, előkerültek a képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404887_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ferenc pápa közbenjárását kérik a veszprémi hívek Udvardy György érsek elmozdításához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10450_resized.jpg?avcount=1670032505
origo.hu

Kiestek a vacsora közben Bella Thorne mellei - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404165_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Összefogtak Curtisék az orosházai apáért: felesége meghalt, és kisfiuk életéért küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10442_resized.jpg?avcount=1670032505
mindmegette.hu

A TÖKÉLETES CRÉME BRULÉE: ÍGY LESZ KRÉMES ÉS ROPPANÓS(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670032505
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10431_resized.jpg?avcount=1670032505
life.hu

Felfázás 1x1 – Így előzd meg a kellemetlen tüneteket!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/HFRuzybQUGNhf2JuvRYECCwZwJMnGcasg06xjehQMro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MThhYzI4ODkzZjQ4MjliNWU0OTA0ZTZlZGI0ZGEx.jpg
Újraélesztés

Villamosgázolás a körúton: Friss hírek érkeztek a többször újraélesztett fiatalról