Gyász

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

2022. október 1. szombat 18:00

Fábián Roland az utolsó másodpercig hitt abban, hogy harmadszor is legyőzi a rákot.

Forrás: Pexels

Meghalt Fábián Roland, a Mosollyal a rák ellen alapítvány megálmodója. A fiatal férfi szervezetében kiújult a rák, amivel kétszer már megküzdött. Roland és felesége daganatos betegekkel és hozzátartozóikkal folytatott élő videó beszélgetéseikkel együtt a saját példájukkal adtak hitet a betegeknek és a hozzátartozóiknak.

Ez most egy búcsú Rolandtól és egy búcsú tőletek

jelentkezett be a Mosollyal a RÁK ellen nevű YouTube csatornán Roland felesége.

Mindent megtett és a végsőkig küzdött. Szerintem az utolsó másodpercig hitt abban, hogy ezt mi meg tudjuk csinálni, mert imádott élni. Az intenzív osztályon volt a műtét után, mélyaltatásban. De tegnap ezt a harmadik ütközetet elvesztettük

mondta könnyeivel küzdve Fábián Zsu, aki végig a férje mellett volt. Ahogy ő fogalmazott, az utolsó szívdobbanásáig, és még utána is egy kicsit.

Hozzátette, az oldalt megtartják, mert biztos benne, hogy Roland is ezt szeretné.

Ez most nagyon-nagyon nehéz lesz, de Roland arra tanított, hogy az élet szép és élni kell. Mindig azt mondta nekem, hogy örülni kell mindennek, annak is hogy esik az eső, annak is hogy süt a nap.

Roland és Zsu hat és fél éven keresztül voltak együtt, a betegség elleni második ütközetet együtt, kéz a kézben csinálták végig. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15393207_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor a Twitteren reagált: Magyarország nem köti össze az EU-s pénzek ügyét más ügyekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10371_resized.jpg?avcount=1669745409
origo.hu

Váratlan fordulat: Zelenszkij legfőbb szövetségesét támadja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15390400_auto_resized.jpg
metropol.hu

Köllő Babett elárulta: rejtélyes kór támadta meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391650_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megrázó vallomást tett Pataky Attila: így győzte le a rákot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391564_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsányéknak tévéjük is lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10372_resized.jpg?avcount=1669745409
origo.hu

Meghalt a Walker, a texasi kopó sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15393304_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek különleges boldogságot hoz a december

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15392241_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű dolgot tett a 15 éves vőlegény Ráckevén, menyasszonya élet-halál közé került

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391184_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nyílt utcán mutogatja gyönyörű mellbimbóit a szőke szexistennő – 18+ fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10333_resized.jpg?avcount=1669745409
vg.hu

„Az ügyféllel kell kialakítani az optimális stratégiát, nem lehet mintákat alkalmazni” – Pleschinger Gyula Márk a Mandinernek (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10343_resized.jpg?avcount=1669745409
life.hu

Amikor a menstruáció gondot okoz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/kYXkMyoJspRrDu8dOeYiGPA1klNwUPqb3j50-tw76kk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMDIyNWFjNmFlNzRiZWQ4ZWM0ZjFkOGI4MDdhOWJj.jpg
Életveszély

Rendőrök mentettek életet a Margit hídon: Kiderült, miért akarta a Dunába vetni magát a 21 éves lány

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/vkdhThBbtEuEnDsGCjnwlKz_EiLkJUK-0vZPHc6J2Yw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3NjAwZGMyYmE4MDQ1NmU4MDY4MWRjMTMxZDVkMTJl.jpg
Tragédia

Már csak az álmomban jössz el – zokogva búcsúznak az ebesi horrorbalesetben elhunyt Ákostól