II. Szaft 'N Burger verseny, Ország Burgere

Ír sajt és karamellizált hagyma is van az idei Ország Burgerében

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 10. 11:30
Hamburgerzsömlék, ínycsiklandó szószok és lelkes csapatok lepték el szeptember 3-án a debreceni Békás-tó környékét. Megversenyeztették az amatőr és profi szakácsokat, vajon kié lesz 2022-ben az Ország Burgere. A kitüntető cím végül „otthon maradt”.

Ön mikor evett utoljára minőségi hamburgert? Ha még sosem, akkor egyre biztosabb, hogy fog. Két lelkes vállalkozó ugyanis tavaly életre hívta a Szaft ’N Burger hamburgersütő versenyt. A Hortobágy Angus csapata, Kun Péter és Kircsi Zoltán a minőségi húsmarha mellett kötelezték el magukat.

II. Szaft 'N Burger verseny, Ország Burgere
Ifjú titánok is összerakták a saját hamburgerüket Fotó: Jakkel Rudolf

– Innen jött az ötlet, hogy kialakítsuk a hazai hamburgerező kultúrát és ebben a szektorban is minőségi ételek jelenjenek meg – mondta a Borsnak Kun Álmos, a cég marketingmenedzsere. A versenyt nemcsak azért rendezték Debrecenben, mert a cég is több szállal kötődik a cívisvároshoz, hanem azért is, mert a legtöbb gasztroverseny Budapesten van, így emiatt gondolkodtak vidéki helyszínben.

Nem kell túlzsúfolni az ízeket

A verseny komolyságát hangsúlyozza, hogy a zsűri elnökének azt a Jancsa Janit kérték fel, aki hazánk egyik legnépszerűbb gasztrobloggere, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ő ért a legjobban a hamburgerhez.

– Igaz, hogy így Jani nem versenyezhetett egyik kategóriában sem, de örömmel vállalta a feladatot – hangsúlyozta a szervező cég munkatársa. Merthogy öt kategóriát alakítottak ki, s a profik mellett a lelkes amatőröket is nagy szeretettel várták. Összesen több, mint 90 nevezés érkezett, ebből 30-an a profi kategóriát választották.

– A szakácsok nagyon készültek a megmérettetésre. Akadt, aki még aznap hajnalban próbasütést csinált, vajon kellően megsül-e a húspogácsa azzal a módszerrel, amit kitalált. De volt olyan, aki már sok-sok héttel a verseny előtt azt tesztelte, milyen szósz illik majd a burgerébe – mesélte Kun Álmos. Egyetlen kitétel volt a szervezők részéről: csak Hortobágy Angus marhahúspogácsát tehettek a hamburgerbe, ezen kívül teljesen szabad kezet kaptak a versenyzők.

II. Szaft 'N Burger verseny, Ország Burgere
Igazi piknik hangulat uralkodott a II. Szaft 'N Burgeren Fotó: Jakkel Rudolf

– Nem volt elvárás a zsűri részéről sem, hogy például valamilyen tájegységi elem bekerüljön a zsömle és a húspogácsa közé. Az értékelők szerint azonban többen elkövették azt a hibát, hogy túl sok mindent akartak összekombinálni a burgerekbe, holott a „kevesebb több” elvét követve jobb ízvilágot lehetett kihozni – magyarázta a marketingmenedzser. A zsűri az ízt, a megjelenést, az arányokat és a kreativitást pontozta, ez alapján választották ki a legjobbakat. Az Ország Burgerét végül a debreceni Valkó Tamás hamburgere nyerte el, így egy évig ő birtokolja a kitüntető címet. A győztes hamburgerhez a húspogácsán felül saját bucira, ír cheddar sajtra, karamellizált hagymára (mézzel és worcestershire szósszal), mézes-kapros savanyú uborkára és chipotle majonézre volt szükség.

II. Szaft 'N Burger verseny, Ország Burgere
Valkó Tamás (balról a harmadik) hamburgere viselheti egy évig az Ország Burgere kitüntető címet Fotó: Jakkel Rudolf

Hagyományt teremtenek

A sütő-alkotó munka közben igazi baráti, piknik hangulat alakult ki. A szakácsok egymással beszélgettek vagy épp a tapasztalataikat osztották meg, a több ezer kilátogató pedig nemcsak folyamatos teltházat biztosított a versenyen, hanem pazar minőségű hamburgerek közül válogathatott. A szervezők számítása szerint több, mint 3000 hamburgert adtak el a rendezvényen.

– Hamarosan összeülünk, hogy megbeszéljük a verseny tanulságait, de már most tervezzük a jövő évi megmérettetést. Szeretnénk, ha nemcsak hagyományt teremtenénk a Szaft ’N Burgerrel, de mindenképp szintlépésben gondolkodunk, és még több hamburgerezőt és éttermet szeretnénk majd meghívni – zárta a beszélgetést Kun Álmos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.