Tragédia

Gázolt a vonat Gyürén: iskolai zaklatás miatt akart véget vetni az életének a 11 éves kislány

KKP

2022. szeptember 27. kedd 10:28

Iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének egy 11 éves kislány Gyürén.

Egy 11 éves gyereket gázolt el egy személyvonat vasárnap Gyürén. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé. A mozdonyvezető már nem tudott megállni és elütötte. A gyereket életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

A Bors megtudta, iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének a 11 éves kislány.

– A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája – mondta a Borsnak József, Hanna nagypapája, aki a feleségével közösen kiskorától neveli a lányt.

A nagypapa jelezte az iskolának, hogy bántják unokáját, de nem történt változás Fotó: Bors

Hannát a külseje miatt cikizték, többször is sírva ment haza.

Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye

 – tette hozzá József.

A gyermeken több műtétet és vizsgálatot is elvégeztek. Jelenleg is kritikus az állapota.

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15402095_auto_resized.jpg
origo.hu

Rájött, hogy fogytán a benzin a kocsijában, ami ezután jött, az egyszerűen zseniális

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10441_resized.jpg?avcount=1669996208
vg.hu

Hivatalos: törvénybe foglalják a házasság előtti szex tilalmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15403690_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A temetőben fotózták le: összetört a gyásztól Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15402269_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megválasztották az ország legjobb pálinkáit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15403840_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel a bombázóval fotózták le Árpa Attilát, előkerültek a képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15402161_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orosz hírügynökség: Magyarország a pillanatra vár, hogy területet követeljen Ukrajnától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10443_resized.jpg?avcount=1669996208
origo.hu

Rettegésben él a Zámbó család Jimmy legidősebb testvére miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10418_resized.jpg?avcount=1669996208
origo.hu

Hogyan vigyázhatunk egymásra? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10442_resized.jpg?avcount=1669996208
mindmegette.hu

A TÖKÉLETES CRÉME BRULÉE: ÍGY LESZ KRÉMES ÉS ROPPANÓS(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1669996208
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10431_resized.jpg?avcount=1669996208
life.hu

Felfázás 1x1 – Így előzd meg a kellemetlen tüneteket!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/-_vBpEd2iqIbWiaOQF-3PuM5IxCjjvQ0tjcyvKrtmzk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0NDZlM2MxZTVlMTQ5ODQ5YWYzM2Q4MTUwOTVlNmQy.jpg
Közélet

Orbán Viktor: Tragikus volna, ha a gázra és a nukleáris energiára is kiterjesztené a szankciókat az EU