Covid, oltás, vakcina, koronavírus

Elárulta a virológus, hány oltás felvételét javasolja a Covid ellen

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 07. 12:30
Nem szabadulunk meg a koronavírustól egykönnyen, de a virológus szerint értelmetlen folyamatosan oltatni magunkat.
Bors

Ismét egyre több a covidos beteg hazánkban is, így sokan már újra maszkot hordanak úgy is, hogy az nem kötelező. Ahogy közeledik az ősz, valószínűleg ismét felfut majd a következő koronavírus-hullám is – a gyerekek újra iskolába mennek, és a szülők, dolgozók is visszatérnek a nyári szabadságok után. Szakértők szerint a jövőben meg kell tanulnunk úgy együtt élni a coviddal, mint az influenzával, időről-időre vissza fog térni, és néha erősebb, néha gyengébb hullámokat produkál majd a jöbőben.

A harmadik oltás után azonban a virológusok szerint már nem kell vég nélkül oltatni magunkat, hanem elegendő lesz – csakúgy, mint az influenza esetében – évente emlékeztető oltást kérni.

Tudományosan igazolt tény, hogy a 2. dózis után a 3. nagyon nagyban megnöveli védekezőképességünket: továbbra is megbetegedhetünk, de a tünetek lényegesen enyhébbek. Viszont semmi nem igazolja, hogy a gyors egymásutánban, azaz 3-4 hónapon belül felvett 4. dózis ugyanilyen hasznos-e, és azt főleg nem, hogy érdemes-e folytatni a sort 5., 6. stb. vakcinával.

Általánosságban az őszi-téli felfutás előtt évente egy emlékeztető oltás mindenképpen indokolt, de rendszeresen negyedévente, félévente oltatni magunkat nem – emelte ki Jakab Ferenc a 24.hu-nak. A Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője pedig azt is részletezte, mik a teendők, ha fel akarunk készülni:

  • A harmadik dózist mindenki vegye fel, ez alapvető fontosságú, rendkívül nagy mértékben csökkenti a súlyos lefolyású betegség esélyét!
  • Aki év elején kapta meg a 3. oltást, az mostanában, még az őszi-téli szezon előtt vegye fel a negyediket! Ez megfelel az évente egy ismétlőoltásnak.
  • Az idősebbek, akut betegséggel küzdők vagy akik a munkájuk során veszélyeztetettek, ugyancsak oltassák be magukat negyedszer!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.