Fogás

Budapesti strandon kapták el az FBI által keresett egyik legveszélyesebb bűnözőt

Létrehozva: 2022.08.18.

A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg a KR NNI célkörözési nyomozói és a KR bevetési egyenruhásai.

Forrás: police.hu

Amerikában szőrnyű tettével vált hírhedté Stefan Alexandru B.. Az Egyesült Államokban ugyanis 2007-ben társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózták őket. A rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartották őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus.

Az ellenanyag átadását egy nagyon magas összeg megfizetése esetén adták volna át nekik.

Erre azért nem került sor, mert a sértettek számlavezető bankfiókjai korábbi hasonló esetekből tanulva az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatószert itattak a párossal, majd magukhoz véve az áldozatok kocsiját, elmenekültek a helyszínről - írja a police.hu.

Az elkövetők beazonosítását követően az FBI kérésére a New Haven-i Bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bűnbanda valamennyi tagja ellen zsarolás és gépjárműlopás miatt. Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kereste. A szövetségi nyomozók olyan szinten kiemelten kezelték a férfi ügyét, hogy még 10 000 dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős állampolgárságú férfi azonban szőrén-szálán eltűnt. 2007 óta hiába keresték a hatóságok, egészen 2022 nyaráig.

A fordulópont akkor következett be, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodhat. A keresett férfi erőszakos voltára, valamint az ügy nemzetközi jellegére tekintettel, a borsodi rendőrök felkérték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát, hogy segítsenek a célszemélyt lokalizálni, majd elfogni.

A rajtaütésre 2022. augusztus 16-án került sor. A körözött férfi épp egy budapesti strandról jött ki, amikor a KR NNI fejvadászai a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság Bevetési Főosztály I. IV. Bevetési Osztály munkatársaival közösen elfogták, majd a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították. Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadatásáról a bíróság később dönt.                

Fotó: police.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét