Tragédia

Kutyával ült a matracon, így fulladt vízbe a kétéves kislány a Balatonnál

2022. augusztus 9. kedd 16:15

Egy kutyus társaságában fürdőzött a matracon a kislány, amikor egy széllökés a vízbe borította. Holtteste egy órával később került csak elő.

Forrás: Tv2 Tények

Mint arról a Bors is beszámolt, a két és fél éves, cseh állampolgárságú kislány a szüleivel ment be a Balatonba, a tragédia pedig akkor történt, amikor az édesapja egy pillanatra elengedte a matracot, és bár azonnal utána kapott, már késő volt. Az anyukája lába pedig az iszapos talajba ragadt, ezért nem tudott abban a pillanatban segíteni a gyereken. 

A Sümegi Szó úgy tudja, hogy az eset a badacsonylábdihegyi kemping strandjánál történt, ahol a kislány mindkét szülőjével volt a hullámok között, a gyermek pedig egy matracon ült a család kutyusával együtt.Bár a szülők a gyermek minden lépését figyelték, az apuka egy pillanatra elengedte az úszó szigetet, ekkor borította a vízbe kislányát egy nagyobb hullám.

Információk szerint a gyerek délután négy-fél öt között borult a vízbe, és bár a mentőegységek azonnal kiérkeztek, a fürdőzők és a kempingezők pedig csatárláncban keresték, csak több mint egy óra múlva, este hat óra körül találták meg a holttestét. A lányon ekkor már a mentősök sem tudtak segíteni. 

Mint azt lapunk is megírta, ebben az időben másodfokú viharjelzés volt érvényben a szeles, viharos időjárás miatt. Az aznap a tóban fürdőzők elárulták, hogy bár extrém időjárás korántsem volt, de hullámverés igen:

Nem volt vihar vagy ilyesmi, de kisebb-nagyobb hullámok sajnos igen, így nem lehetetlen, hogy az egyik nagyobb beborított egy kis súlyú gyermeket a vízbe. Nagyon sajnáljuk, ami történt, a szülők vélhetően soha nem heverik ki – ingatta a fejét szomorúan egy, a környéken nyaraló férfi. A szülők ellen büntetőeljárás indult.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15174400_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, már 129-en haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9001_resized.jpg?avcount=1664691308
origo.hu

Boldog gyermekkora volt - megszólaltak a híres zenész fiának újpesti öngyilkosságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173266_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15171996_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai részletek: ezt mondta a rendőröknek a megkéselt magyar fitneszmodell, majd elájult

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15171891_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: November 10-15-e között érkezik az inflációs nyugdíjkiegészítés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9000_resized.jpg?avcount=1664691308
metropol.hu

Kiderült: Meghan Markle így készítette ki a palota alkalmazottjait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172872_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezt a 9 dolgot tehetjük, ha nem tudjuk fizetni a számlákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült, mi okozta a budapesti diák tragédiáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664691308
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172837_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltűnt Szűcs Tamás, már a rendőrök is nagy erőkkel keresik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15171521_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tündéri anya-lánya fotót mutatott Hódi Pamela, ilyen nagy már Evolet

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/XgOuqJtB7sOZfnR-1vOvszHAnCYxYD5_MsjeNPZ0UeY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczZGYyMGMyMzM0MzRiYWVhMDVmYzBlMWY3ZDZmYjA4.jpg
Szexi

Se bugyi, se más: Teljesen meztelen képen a szőke kebelcsoda

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/3UGpIZsyNnnOsdMEh_BQMXAiqmg9r5Xr_Uj6cVrzIGU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2YjVjMTJjNzJkODQzZTFhOTM5ZjkzMjljODYxMTM5.jpg
Tragédia

Megismétlődött a múlt heti tragédia, együtt vetett véget életének egy házaspár