Gyilkosság

Megrázó részletek a diósjenői gyilkosság helyszínéről: a nagynéni végignézte, ahogy kihantolják a kislány csontjait

2022. július 4. hétfő 11:43

Megszólalt a Borsnak a Diósjenőn nagy valószínűséggel meggyilkolt lányok apai nagynénje. Mónika évek óta annak a háznak a szomszéd épületében lakik, amelynek kertjéből még pénteken vélhetően az egyik unokahúga maradványai kerültek elő. Az asszony így végignézte, amint kiásták a tinédzser csontjait.

Mónika szerint a testvére biztosan nem engedte volna, hogy szeretett gyermekeit a nevelőapjuk molesztálja. Az asszony bátyja azonban tíz évvel ezelőtt meghalt, így nem vigyázhatott az öt gyermekére. József nem éppen úgy foglalkozott nevelt gyermekeivel, mint ahogy azt a társadalom elvárná, egy idő után pedig szexuálisan is közeledett Krisztinához és Alexandrához. 13 évvel ezelőtt a lányok eltűntek. 

Ezt ne hagyd ki!

Titokzatos gyilkosságok Diósjenőn: A nevelőapa bűnös viszonyáról pletykálnak a helyiek

 

Néhány hónappal ezelőtt a testvérük a kertben talált egy emberi csontot, amit átvitt a szomszédnak megmutatni. Akkor hívták a rendőrséget. A múlt hét pénteken a rendőrök kezdtek ásni a családi ház kertjében. Akkor találtak egy csontvázat. Vélhetően az egyik lányét. A munkálatokat végignézte a kerítés túloldalán lakó nagynéni.

Fotó: Bors

- Hogy mit éreztem, amikor megláttam az unokahúgom csontjait? Horrorfilmbe illő jelenet volt! Én félek a szellemektől, borzalmas belegondolni, hogy a lányok az eltűnésük óta végig itt feküdtek. Most pedig azt kell majd látnom, hogy a másik kislány csontjai is előkerülnek – csuklott el az asszony hangja.

- Én a gyerekek apjának vagyok a testvére. Szegény bátyám már rég meghalt. Ez Józsi szerencséje, mert a testvérem biztosan megnyúzná!

A rendőrség most folytatja az ásást a családi ház kertjében.

Fotó: Bors

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Látványos, lehengerlő koncertet adott a Mandoki Soulmates a budai várban - képek

origo.hu

Komoly dologról egyeztetett Putyin

borsonline.hu

„Még nem tudom elhinni, hogy nincs többé!” - fiatal rendőr halt meg a parádsasvári tragédiában

mandiner.hu

Az orosz kormány szerint a Nyugat már készül a háborúra Oroszországgal

ripost.hu

Most kaptuk: elmarad az augusztus 20-ai parádé

origo.hu

Meglepő felfedezés: a majmok is maszturbálnak

travelo.hu

A Duna vadregényes szigetei - Kádár, Pandúr és Egyfás

bama.hu

MORCOS, ELBÚJÓS, SZENVEDŐS? – ILYENEK A MAGYAROK, HA FÁJ A FEJÜK (x)

borsonline.hu

Ne higgy nekik, ez a 3 csillagjegy hazudik a legjobban

borsonline.hu

Tragédiába fulladt a nászéjszaka, meghalt az ifjú ara

További cikkek

Horrorbaleset

„Még nem tudom elhinni, hogy nincs többé!” - fiatal rendőr halt meg a parádsasvári tragédiában

Botrány

Exkluzív fotók: így néz ki most a Sziget bulihajóján összevert fiatal srác