Időjárás

Kiadták a vörös riasztást, brutális, mi vár ránk hétfőn

Létrehozva: 2022.07.04.

Aki enyhülésre vágyik, annak van egy rossz hírünk.

Aki azzal számolt, hogy a hétvégével véget ér a kánikula, és némi enyhülést hoz az időjárás, annak sajnos van egy nagyon rossz hírünk. Az Országos Meteorológiai Szolgála ugyanis a hét első napjára az egész országra figyelmeztetést adott ki hőség miatt, ráadásul nyolc megyére (Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) másodfokú, azaz narancs, további négy megyénkre (Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) pedig harmadfokú, azaz vörös riasztás van érvényben. Ez utóbbi területeken a napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű.

figyelmeztetés, hőség, hétfő
Több megyére vörös, azaz harmadfokú figyelmeztetés adtak ki  Fotó: MET.hu

Emellett nyugatról zivatarok is várhatóak, emiatt öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala) van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Figyelmeztetés, zivatar, hétfő
Nyugatól zivatarok jönnek  Fotó: MET.hu

Hétfő estig marad a napos, igazi strandidő, kevés gomolyfelhővel. Estétől északnyugat felől aztán zivatarok, záporok alakulhatnak ki. 34 és 39 fokos forróságra készülhetünk. Az északnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik – írja a Köpönyeg.hu.

időjárás, hétfő
Rendkívül meleg lesz az egész országban  Fotó: Köpönyeg.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei