Nyomozás

Titokzatos gyilkosságok Diósjenőn: A nevelőapa bűnös viszonyáról pletykálnak a helyiek

Kóré Károly

2022. július 3. vasárnap 18:30

Másfél évtizede eltűnt lány maradványai kerülhettek elő egy diósjenői családi ház kertjében. Horváth Alexandrát és testvérét, Krisztinát 2009 januárjában látták utoljára. Azóta az öccsük, az akkor 12 éves Attila, és az anyjuk, Ildikó is abban reménykedett, hogy csupán külföldre mentek. A szóbeszéd szerint a gyerekek nevelőapja szexuális viszonyt folytatott a lányokkal, ám ők egy idő után ebből ki akartak lépni.

Forrás: Ripost

Alexandra és Krisztina csupán 14 és 19 esztendős volt, amikor 2009 januárjában nyomuk veszett. Mivel a családban sokszor mondogatták, hogy külföldön szeretnének új életet kezdeni, a rokonok nem gondoltak semmi rosszra. 13 év elteltével viszont a rendőrség kapott egy információt, ami miatt még pénteken egyenruhások jelentek meg a diósjenői családi ház kertjében. Ásni kezdtek, és nem sokkal később emberi maradványokat találtak. Minden valószínég szerint a csontok nem mástól származnak, mint a két lány egyikétől, és a feltételezések szerint a közelben lehet elásva a másik fiatal is. A szóban forgó területet a rendőség lezárta, a hétvégére felfüggesztett munkát a héten folytatják.

Családi ház kertjéből kerültek elő az emberi maradványok  Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

A Bors otthon találta Attilát, a lányok öccsét.

– Én csupán 12 éves voltam, amikor kiszakadtak az életemből. Szörnyen hiányoztak, de aztán kénytelen voltam hozzászokni, hogy nincsenek velem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a csontjaik végig itt voltak tőlem néhány méterre – mondta Attila, aki nem cáfolta azt a diósjenőiek körében terjedő szóbeszédet, hogy a nevelőapjuk Alexandrával és Krisztinával is viszonyt folytatott.

A család egyik szomszédja közelről ismerte a fiatalokat.

– Volt, hogy én adtam nekik pénzt cigarettára, és a lányok gyakran beszéltek arról, hogy elhagyják az országot. Állítólag József még videóra is vette, amikor lefeküdt velük. Undorító ember! Remélem, szigorúan megbüntetik. Majdnem 15 évig játszotta az aggódó nevelőszülőt, erre pedig kiderül, hogy valószínűleg egy közönséges gyilkos. Néhány hónappal ezelőtt egyébként Attila valamiért ásni kezdett a kertjében, és akkor talált is egy csontot. Azt áthozta hozzám megmutatni, mire mondtam neki, hogy hívja a rendőrséget magyarázta a neve elhallgatását kérő szomszéd.

 

Néhány házzal arrébb találkoztunk József idős édesanyjával.

Akármit is tett a fiam, megbocsátok neki, és látogatni fogom a börtönben! Ő a gyerekem, és szeretem – fakadt ki az asszony, de többet nem kívánt mondani.

A lányok édesanyja, Ildikó szintén nem bizonyult bőbeszédűnek:

– Azt gondoltam, hogy a gyerekeim külföldön dolgoznak, igaz, csodálkoztam, hogy nem keresnek. Amikor megtudtam, hogy valószínűleg már halottak, teljesen összetörtem! – mondta a nő, aki egyébként már rég nem alkot egy párt Józseffel. A férfi az utóbbi években a testvérével lakott.

– Józsit tőlem vitték el a rendőrök! Bejöttek a kertembe a nyitott kapun, igazolták magukat, majd a földre teperték a 90 kilós embert. Most hűsöl! Nekem soha nem tett rá utalást, hogy megölte volna Szandit és Krisztit – fejezte be a testvér.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Parányi nadrágokban és feszes topokban buliznak a szexi magyar sztárok a Szigeten - galéria

origo.hu

Egereit simogatta és nyalogatta egy férfi a 4-es 6-os villamoson - videó

borsonline.hu

Bikiniben mutatta meg vadító testét Opitz Barbi – fotó

vg.hu

Fizetésemelést követelnek a magyar dolgozók, a rezsicsökkentés átalakítása véget vet a home office-nak

ripost.hu

Isteni lett a bundás kenyér, mutatjuk, mitől lesz különleges

magyarnemzet.hu

Dél-Koreában is belelendült a magyar bajnokság gólkirálya

borsonline.hu

15-ször robbant a kéj, mielőtt a szülők rájöttek, hogy diákjával szexel a tanársegéd

borsonline.hu

Sokkoló tragédia történt a strandon, napernyő nyársalt fel egy idős nőt

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

borsonline.hu

Ismét megtörtént a tragédia, fiatal pár fulladt a tóba

További cikkek

Rezsi

Rezsicsökkentés: Tetőablakcserével jelentősen csökkenthető a fűtésszámla, támogatás is van rá