Felmentés

Családi tragédia Taktaharkányban: Tagadja a tinédzser, hogy ő lökte az aknába kétéves testvérét

Bors

2022. július 5. kedd 20:30

Az akkor 13 éves testvér a vádak szerint féltékeny volt öccsére, ezért ölte meg. A bíróságon viszont már mindent tagadott.

Forrás: Tv2

Felmentette az elsőfokú bíróság azt a már tinédzser fiút, aki a vádak szerint szennyvízaknába dobta féltestvérét 2019-ben, aki akkor még 3 éves sem volt. Mint arról a Bors is beszámolt, a kisfiút csak órákkal később találták meg, mivel a csatorna fedelét is visszahúzta a gyilkos. Az eset idején az aknában 140 centis magasságig állt a fekáliával vegyült víz, ebbe fulladt bele a kisfiú.

A nyomozás során derült fény arra, hogy a ma már 16 éves fiú lehetett a tettes, az egész pedig annak volt köszönhető, hogy a család szörnyű körülmények közt élt, volt, hogy a kukából ettek a gyerekek. A tragédia előtt pedig épp húsvéti bulit tartottak a házban, ahol nem volt egyetlen felnőtt sem, aki józan lett volna.

A Miskolci Törvényszék bírája szerint ugyanakkor sem az orvosszakértői vélemény, sem a szemtanúk vallomása alapján nem megállapítható, hogyan került a kisfiú az aknába.

Fotó: Tv2

A szemtanúk ráadásul mind gyerekek voltak: a vallomásuk eredetileg is ellentmondásos volt és gyakran változott, az idő előrehaladtával máshogy emlékeztek az eseményekre. A fiú végig tagadott írja az rtl.hu.

Az eset óta a tinit kiemelték a családból, de felmentése ellenére továbbra is gyermekotthonban fog élni, és kártérítést is kaphat mindezért. A fiú és védője fellebbezett még a felmentéssel szemben is, azt akarják, hogy bűncselekmény hiányában mentsék fel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az esküvő napján, a násznép szeme láttára verte agyon feleségét

origo.hu

Kiderült, mivel foglalkozik a börtönben az RTL bukott sztárja, Aurelio

life.hu

Nyaralás közben, szemeteskukában találta a 4 hónapos kisfiút a 22 éves diák - most szeretné örökbe fogadni

vg.hu

Felvételek szerint Ukrajnában már kasztrálják és lefejezik az embereket a megszálló erők

life.hu

Sári Évi elárulta, miért nincs se férje, se gyereke

mandiner.hu

Hitlerhez hasonlította Orbánt a Trump-ellenes republikánus szervezet

magyarnemzet.hu

Egy holland férfi megvett egy magyar falut, idén már fesztivált szervez benne + videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. augusztus 8.: az Oroszlán ma nagy dolgokra képes, a Bak szembenéz a félelmeivel

borsonline.hu

Tucatnyi mentő a helyszínen, 16 sérültet látnak el az üllői balesetben

borsonline.hu

Szexológus fedte fel a titkot, eddig tart az ideális együttlét

borsonline.hu

Melleivel üzente meg a tanárnőből lett pornós, visszamenne-e tanítani

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

Tragédia

Kétéves kislány fulladt a Balatonba - egy pillanatra engedték el a szülők a matracot

Rezsi

Újabb megszorítások lesznek Európában Brüsszel elhibázott szankciói miatt