Bűntény

Féltékenységből ölt a feleség Tiszadadán: Nem megy el megfojtott szeretője temetésére Ádám

2022. június 23. csütörtök 15:35

Ágyban találta férjét hitvese szeretőjével, ezért puszta kézzel megfojtotta a nőt egy asszony Tiszadadán. A Borsnak a gyilkossá vált Jolán házastársa, Ádám megdöbbentő őszinteséggel mesélt a történtekről és a szerelmi háromszögről. Azt már a megcsalt nő lányától, Lizától tudtuk meg, hogy a letartóztatásban ülő feleség egy hónap múlva lesz nagymama.

Ádám a saját bevallása szerint is rajong a szexért. A felesége, Jolán nyolc gyermekkel ajándékozta meg, de aztán a férj értékelése szerint a házastársak együttléteinek minősége az utóbbi években egyre csak romlott.

– Bevallom, rendesen csaltam a feleségemet, de hogy ez kölcsönös-e, nem tudom – mondta a Borsnak a férfi, és hozzátette: Zsuzsával mintegy öt éve ismerkedett meg.

– Kedveltük egymást, de szerelemről nem beszélnék. Mindenféle felnőtteknek való dolgot csináltunk együtt. Jó sokat ittunk, olyankor pedig jól éreztük magunkat. Zsuzsának az epilepsziája miatt gyógyszereket kellett szednie, ami miatt az alkohol máshogy hatott rá – magyarázta Ádám, aki nem tagadja, sokat veszekedett Jolánnal a szerető miatt.

A végzetes nap

– Valahonnan megtudta, hogy szombaton is átmentem Zsuzsikához. Szerintem ez természetes, mert ha egy férfi nem kapja meg otthon, ami jár neki, más asszonynál keresi a boldogságot. Zsuzsival azért is biztonságos volt a szex, mert neki nem lehetett gyereke. Nem kellett védekeznünk sem – mondta szenvtelenül Ádám, hozzátéve: első férje olyan brutálisan bántalmazta a nőt, hogy az orvosok a méhét sem tudták megmenteni.

Tiszadada, Bors, R Ádám
Ádám részletesen beszélt a Borsnak a történtekről  Fotó: Bors

– Nos, szóval éppen szexeltem Zsuzsával, amikor Jolán hirtelen ránk tört. Én elmenekültem, mert Jolán meg akart verni. Hogy azután mi történt, csak utólag tudtam meg. Szegény Zsuzsit megfojtotta Jolán.

A polgármester miatt találtak rá a holttestre

Zsuzsa az önkormányzat közmunkaprogramjában vett részt. Mivel hétfőn nem jelent meg a megszokott időben, a polgármester szólt a polgárőrség helyi képviselőjének, hogy menjen a nő házához. Tamás Benjamin pedig a kertkaput és a ház ajtaját is nyitva találta.

– Az épületbe nem léptem be, de már kintről is érezni lehetett a hullaszagot. Az ajtót kijjebb tártam, és máris megláttam az ágy mellett, holtan fekvő munkatársamat. Rögtön szóltam a rendőrségnek – emlékezett vissza a polgárőr.

A hírek Tiszadadán gyorsan terjednek. Ádám is megtudta, hogy a szeretője nincs többé, ezért az otthonához sietett.

Tiszadada
Tiszadadán gyorsan terjednek a hírek, ennek ellenére csak hétfőn bukkantak a hétvégén meggyilkolt Zsuzsára  Fotó: Bors

– Nem néztem meg Zsuzsimat, mert félek a halottaktól. Irtózom tőlük, nincs dolgom velük. Mivel senkije sincs, az önkormányzat temeti el. Nem hiszem, hogy elmegyek a búcsúztatójára – fejezte be Ádám, mielőtt kifejtette, hogy feleségére nem kíváncsi, de a nyolc gyermekük biztosan látogatja majd a börtönben.

Lánya előtt is eltitkolta a nő szörnyű tettét

Mint megtudtuk, Jolán a gyilkosság után a Tiszaeszláron lakó Liza lányához ment.

Csak annyit mondott, hogy összeveszett az apámmal. Ez gyakran megesik, ezért nem firtattam, hogy mi történt. Hétfőn jöttek érte a rendőrök. Először el se akartam hinni, hogy az anyám egy gyilkos. Szégyenbe hozott bennünket, de akkor is ő hozott minket a világra. Nekem viszont most fontosabb dolgom is van, hiszen egy hónap múlva születik a kislányom. A nagymamája egy darabig nem fogja látni – fejezte be a kismama.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg akarta büntetni a rendőr a munkagépest, olyan bosszú jött, amire senki se számított - videó

vg.hu

Elképesztő, emelt bérrel sem találnak szakácsot Hosszú Katinka bisztrójába

borsonline.hu

3 fiatal életét követelte: rosszul felszerelt téligumi volt a felcsúti „halálautón”

vg.hu

Ablakot törtek a klíma nélküli vonatkocsiban rekedt utasok

metropol.hu

Ezt tedd, ha a rekkenő hőség idején a társasház nem engedi, hogy használd a klímádat

borsonline.hu

Súlyos dolgokat állít az utolsó szó jogán VV Fanni feltételezett gyilkosa

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

borsonline.hu

Új életet kezd Olaszországban, ebből él majd az Operett sztárja

borsonline.hu

Több megyére riasztást adtak ki, jégeső is eshet

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

További cikkek

Tragédia

Kiváló úszó volt: Rejtély, mi okozta Dániel halálát a Tisza-tónál

Duna

Megtalálták a Visegrádnál elmerült tinilány holttestét