Tragédia

Megrázó részletek: A játékosok szeme láttára halt meg a Nyerő páros stábtagja

Létrehozva: 2022.06.29.

Módosítva: 2022.06.29.

Összeesett és meghalt egy stábtag a Nyerő Páros forgatásán.

Mint arról korábban beszámoltunk, tragédia történt hétfőn a Nyerő Páros forgatásán. Az RTL Klub is megerősítette, hogy az egyik stábtag rosszul lett, és bár mindent megtettek, sajnos már nem sikerült megmenteni a negyvenes éveiben járó kisgyermekes édesapa, Barna életét.

A tragédiával kapcsolatban most újabb, megrendítő részletek láttak napvilágot.

Éppen a villában, pontosabban a konyhában forgott egy jelenet. Két szereplő, Törőcsik Dani és Young G Béci beszélgettek, amikor Barna összeesett. A két fiú azonnal megpróbált rajta segíteni, míg a többiek hívták a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvost

– nyilatkozta a Blikknek az egyik stábtag. Hozzátette:

A mentő nagyon hamar kiérkezett, percekkel a hívást követően. Háromszor sikerült újraéleszteni, de végül Barna szervezete feladta a harcot. Úgy tudjuk, tüdőembólia lehetett a halál oka. A versenyzők, főleg a két fiú, nagyon összetörtek hiszen szinte a kezeik között halt meg az operatőr. Míg a mentők Barnáért küzdöttek, a szereplőket átvitték egy másik forgatási helyszínre. Mindenkit megrendített a tragédia, a forgatás is leállt. Barna kiváló szakember volt, remek ember, a halála felfoghatatlan veszteség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze