Interjú

Megszólalt a kivitelező cég, ez okozhatta az épületomlást a Jókai utcában

KKP

2022. június 29. szerda 16:00

Megszólalt a Borsnak a Jókai utcában leomlott homlokzatú épület építési munkálatait végző kivitelező cég ügyvezetője. A Pillér Lakás Kft. vezetője kinyilvánította, hogy minden segítséget megadnak a balesetben megsérült táncművésznek, és vállalják a teljes körű vizsgálatot.

Mit gondol, ki felel az épületomlásáért?

Annyit elmondhatok, hogy úgy gondoljuk, nem mi vagyunk a hibásak. Tartanak a vizsgálatok. A baleset-mentesítés nagyon hamar elkezdődhetett. Optimisták vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy a lakók még a héten visszaköltözhetnek.

Köztudott, hogy az Operettszínház fiatal táncművésze is megsérült a balesetben…

Ez nagyon szomorú, és bízunk benne, hogy teljesen fel fog épülni. Bármiben segíthetünk neki, azt megtesszük.

leomlott ház, Jókai utca, Nikolett
Az Operett táncosa rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett  Fotó: Bors

Rendelkeznek felelősség-biztosítással?

Természetesen igen. Személyi és tárgyi károkra is kiterjedőt kötöttünk. Óriási szerencse, hogy senki sem halt meg a helyszínen. Az alapelvünk, hogy nem szabad a biztosításon spórolni.

Ha a lány lebénul, véget ér a karrierje is.

Nagyon bízunk benne, hogy fel fog épülni. Nem az a fő kérdés, hogy hogyan állítjuk helyre a ház homlokzatát, és mikor tudjuk kártalanítani az összetört autók tulajdonosait. Ebben a balesetben a művésznő a legfontosabb.

202210627 Budapest, épületomlás a Jókai utcában. Fotó:Bánkúti Sándor
Felújítás alatt álló épület darabjai hullottak az utcára hétfő délelőtt  Fotó: Bánkúti Sándor

Mivel magyarázza, hogy nem tartja magukat hibásnak?

Arra vállalkoztunk, hogy az épületre felépítünk egy ötödik szintet. A munkálatok bontással kezdődtek, de már az újjáépítés 60-70 százalékos volt. Az Attika-falat azért kellett lebontani, mert a II. világháborúban az épület találatot kapott, és mintegy 10 díszítő elem is megsérült. Akkor ezeket nem renoválták, most pedig a Műemlékvédelmi Hivatal kötelezett bennünket arra, hogy az eredeti állapotot állítsuk helyre. Ez nekünk nagyon sok pénzünkbe került, de vállaltuk a feladatot.

Közvetlenül ez vezetett a szerencsétlenséghez?

Ezt nem merném kijelenteni, de arra gyanakszunk, hogy a háború utáni helyreállítás nem volt jó. Meglehet, hogy úgy végezték, ami szakmailag nem volt megfelelő. A statikusunk nem pályakezdő. 

Ezt ne hagyd ki!

Ezt kéri az épületomlásban megsérült táncosuk miatt az Operettszínház

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Levágta az apja fejét az utcán egy migráns Lyonban, majd a levágott fejjel sétálni indult

vg.hu

Kritikus a helyzet a szlovák autógyárakban

ripost.hu

Ne kapcsold be a sütőt, aszalj inkább ingyen

mandiner.hu

Nógrádi György: Az USA célja, hogy szétverje Kínát és részekre szakítsa

ripost.hu

Palvin Barbi meghódította a Szigetet: elképesztően dögös volt a szupermodell

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. augusztus 15.: az Oroszlán jó híreket kap, a Szűzért rajong valaki

borsonline.hu

Szörnyű baleset történt: kigyulladt a busz, az életükért küzdöttek az utasok

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli járványt szabadíthat a világra egy rejtélyes lény

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

borsonline.hu

Ájultra erőszakoltak egy diáklányt a szállodahajón

További cikkek

Fájdalom

Brutális balesetben hunyt el az 5 hónapos kisfiú: nyugdíjas sofőr miatt kellett meghalnia

Halálos betegség

"Nem merem elmondani a gyerekeimnek, nem tudok búcsúzni" - már csak 4 hete van hátra a 4 gyermekes édesanyának