Botrány

Zuglói leszámolás: Kirúgták a városgazdálkodás vezérigazgatóját

Létrehozva: 2022.05.11.

Módosítva: 2022.05.11.

Összecsap a vagyon fölött az MSZP és a DK: a parkolási korrupciós botrány után folytatódik a baloldali marakodás Zuglóban! Úgy tűnik, Hadházyék és Gyurcsányék átveszik a kerület vagyona fölött az uralmat, kiszorítva a régi szoci elitet.

A zuglói képviselők többsége megszavazta, hogy távozzon a posztról Baracskai Gábor, a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. vezérigazgatója, aki leginkább arról volt ismert a kerületben, hogy a szocialista alpolgármester Hajdú Flórián, és a korrupciós ügyekkel meggyanúsított volt szoci országgyűlési képviselő, Tóth Csaba kebelbarátja. Horváth Csaba, a pálmafás budai luxusvillájáról elhíresült zuglói polgármester mindössze annyival indokolta a döntést, hogy „nem megfelelően működött a cég”. 

Kirúgása előtt a „zuglói szoci keresztapával” kávézott egy teraszon

Baracskai menesztését mind a fideszes, mind az ellenzéki képviselők megszavazták. Érdekes, hogy az eset nem sokkal azután történt, hogy Baracskait lencsevégre kapták, amint egy kávézó teraszán tárgyal Tóth Csaba, volt szocialista országgyűlési képviselővel, akit több korrupciós üggyel is gyanúsítanak, márciusban pedig a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, és házkutatást tartott nála a a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.

Tóth Csaba,  az MSZP jelöltjeként indult volna az ellenzéki előválasztáson, ám szeptemberben visszalépett, miután zűrös ügyei miatt a DK és a Momentum is kifarolt mögüle.

Tóth Csaba még mindig befolyásos Zuglóban?

De a nemrégiben kiszivárgott fotó, amin Tóth Csaba többek között Baracskaival és a kerületi szoci alpolgármesterrel, Hajdú Flóriánnal tárgyal, arra enged következtetni, hogy posztokon maradt emberein keresztül még mindig befolyással bír Zugló működésére. A városgazdálkodási vezér leváltása valószínűleg erre is válasz a kerületi politikusok részéről, igyekeznek megszabadulni Tóth, még pozícióban lévő embereitől.

Több ezer zuglói ingatlan sorsa is a tét

Baracskai távozásával most arra számítanak a zuglói képviselők, hogy az ilyesfajta képtelenségek szűnnek meg, és talán rendeződnek a kerületi önkormányzati bérházak ügyei is. A tét hatalmas, a cég ingatlangazdálkodási osztálya ugyanis mintegy 2200 zuglói önkormányzati lakás és 1000 helyiség felett uralkodik. A vezérigazgatói munkakör betöltésére a zuglói önkormányzat pályázatot ír ki, a tender eredményhirdetéséig tartó időszakra Baranyai Zsoltot, a városüzemeltetési osztály vezetőjét bízták meg az önkormányzati cég irányításával.

Bünetőeljárás: lenyúlták a parkolási pénzeket a zuglói szoci képviselők

Éveken át kenőpénzként lenyúlták a zuglói parkolási pénzeket a szoci képviselők Karácsony Gergely zuglói polgármestekedése idején. A megindult büntetőeljárás adatai szerint havi sok-sok millió cserélt gazdát táskában, papírzacskóban a város különböző helyszínein, a vallomások szerint Horváth Csabának és Tóth Csabának 250 millió, Molnár Zsoltnak 40 millió,  Baja Ferencnek 30 millió jutott.

A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint szerint 2016-ban Tóth Csaba, mint XIV. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő társával a zuglói fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek céget, amelytől a nyereség felére tartottak igényt. Mindezt vallomásában megerősítette Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási cég korábbi vezetője. 

Hadházy mindent elkövet a hatalomért: „likvidálta” Tóth Csaba emberét

Miután a Zuglóhoz nem köthető HadházyÁkosnak sikerült Tóth Csaba félreállítása után megnyernie a választást, most folytatja hatalmi terjeszkedését a „zuglói szoci keresztapa” hátrányára. Mint általában, most is a Facebookon reppentett fel némi információt, amelyben Tóth Csaba újabb mutyijairól ír, ki tudja, talán pont neki üzenve:

„Szomorú tény: Tóth Csaba zuglói exképviselő vette meg az MSZP korábbi székházát, méghozzá nevetségesen alacsony áron. A jó állapotú, Thököly úton álló társasház lakásait már részben el is adta, feltételezhetően horribilis haszonhoz jutva ezzel. Az ügy bűncselekmény gyanúját is felkelti …    Az ingatlan egy jó állapotú társasház, amelyben mintegy 900 négyzetméteren 9 db, átlagosan 100 négyzetméteres lakás található és tartozik hozzá teremgarázs is. … A választási bukás után röviddel azonban Tóth Csaba bizalmi emberei jelentek meg a kuratóriumban. … Ezek a jóemberek aztán 2019 elején eladták Tóth cégének, a Tigris 1993 Kft-nek az egészet. ...Tóth gyakran magyarázta azzal a vagyonát, hogy ingatlanokat ad és vesz. Ebben az esetben viszont a tranzakció több bűncselekmény gyanúját is felkelti. 2019-ben ugyanis a zuglói ingatlanok átlagos ára 6-700 ezer forint/nm körül mozgott, így a képviselő kb. 600 milliós vagyonhoz juthatott 128 millióért (mostanra pedig még magasabbak az árak).” - írja Hadházy.

„Szajna-part” Zuglóban – 136 millióért...:

Várnai László, a CivilZugló Egyesület képviselője próbálta megmagyarázni, hogy miért is kell Baracskainak távoznia. Többek között arról a zuglói mutyiról beszélt, amiről tavaly a Metropol elsőként számolt be: a Thököly út 150 alatt álló önkormányzati épületet és az azelőtti miniparkot összesen 136 millió forintért újított fel a hivatal. A 2016 óta üresen álló helyiséget 2017-ben hiába próbálta meg egy pékség kivenni, a zuglói városgazdálkodás, Baracskaival az élén nemleges választ adott nekik, mondván a bérlés pályáztatás útján zajlik. Aztán, bár pályáztatás ezután sem történt, a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. 16 millió forintért felújította a helyiséget, az előtte lévő tér felújítása pedig „Szajna-parti életérzés a Varsó utcában” címmel az önkormányzat gazdasági programjába került be, ez végül 120 millió forintjába került az adófizetőknek. Mint azt a Metropol kiderítette, egy másik önkormányzati üzlethelyiséget bérlő kft. költözött volna csere útján a frissen felújított üzlethelyiségbe, miattuk volt szükség a „Szajna-parti életérzésre” is, hiszen egy francia cukrászatról volt szó. Miután azonban a 136 milliós mutyi nyilvánosságot látott, a cukrászat maradt ott, ahol volt, az üzlethelyiség pedig azóta is üresen áll….136 millióért. Ez csak egy eset azok közül, amik a Városgazdálkodási Közszolgálati Zrt. számlájára róhatók fel.

(Metropol)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135494_auto_resized.jpg
origo.hu

Mossuk meg a húst főzés előtt vagy ne - itt a megdöbbentő válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303609
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303609
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte