Tündérszépek 2022

Oláh Melánia: Örményesen nagyon büszkék rám

Létrehozva: 2022.05.17.

A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjfélig!

Név: Oláh Melánia
Lakhely: Örményes
Életkor: 19
Magasság: 174 cm

Csillagjegy: Ikrek
Kedvenc étel: carbonara spagetti 
Kedvenc ital: narancslé. 
Kedvenc zene: Lil Peep – Broken Smile 
Kedvenc parfüm: Ariana Grande Cloud 

Oláh Melánia vagyok, 19 éves és Szolnoktól kb. negyven kilométerre Örményesen élek. Most érettségizek egy öt éves gimnáziumban többek között emelt szintű biológiából is. Angolt és németet is tanultunk. Debrecenben szeretnék továbbtanulni dietetikusnak.

Kezdő modell vagyok, nemrég csöppentem ebbe a világba. Pár hónappal ezelőtt egy fotóstúdióba regisztráltam. Instán írtak rám, hogy várnak Voltam egy profi fotózáson, meglett a portfólióm, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel. Komolyan számításba jöhet nálam a modellkedés, ha már belekezdtem.

A Tündérszépek az első versenyem. Először nem is akartam nevezni, de a mamám biztatott. Aztán az utolsó előtti nap meggondoltam magam és jelentkeztem. Azt gondoltam, hogy megmutatom magam. Nem bántam meg. Örményesen mindenki tud róla, és nagyon büszkék rám, főleg, hogy én lettem a megye kiválasztottja. Sokan megosztották a hírt. 

A szoljon.hu-n láttam a továbbjutásomat, és pár nap múlva hívott egy hölgy is, aki megerősítette a hírt. Remélem sok tapasztalattal leszek gazdagabb a táborban és a kisfilm forgatáson, és sok új barátra is szert teszek. Sokat dobhat a verseny modell karrieremben, de tudom, hogy meg is kell érte dolgozni. 

Elégedett vagyok külsőmmel. Régebben fociztam. Elég jól ment. Hívtak szövetségekbe is, de az az iskola mellett már nem fért bele. Mostanában edzőterembe járok, és itthon is edzem magam. Jó genetikát örököltem, de figyelek is magamra. 

A tükör előtt elég sok időt töltök, de nem nagyon sminkelek. Viszont van fél óra alapozás, fél óra a hosszú hajam szárítása, fél óra formázás, és csak utána jöhet a cipő, a ruha válogatás. A stílus pedig már kedv függő, ami lehet sportos, de lehet magas sarkú egy szoknyával is.

Ki legyen a Tündérszépek 2022 közönségdíjasa? Ide kattintva szavazhatsz!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca