Orbán Viktor: A magyar és a szlovén gazdaság megerősödve került ki a válságból

Orbán Viktor: A magyar és a szlovén gazdaság megerősödve került ki a válságból

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 21. 12:48
A magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek, és kevés ilyen ország van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szlovéniai Lendván, ahol Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett.

A kormányfő kollégájával, Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett, a találkozón megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről. Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Viktor elmondta: a járvány ugyan meggyötörte Magyarországot és Szlovéniát is, de összességében a sikeresen védekező országok közé tartoznak.

Kiemelte: megváltozott a helyzet Európában. Néhány éve még azt gondoltuk, hogy a nyugati gazdaságok nélkül nem működnek a közép-európaiak, és ez talán most még mindig igaz, de kiegészült azzal az igazsággal, hogy a közép-európai gazdaságok nélkül nem működnek többé a nyugat-európaiak.

Úgy értékelte, hogy sokkal egyenrangúbb viszonyok jöttek létre gazdasági erő és egymásrautaltság szempontjából az Európai Unióban, ezért "Magyarország bátrabban áll ki a saját igaza, a saját fölfogása, saját tervei mellett". Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk, és tudatában vagyunk annak, hogy a mi hangunkat legalább ugyanolyan mértékig meg kell hallgatni" Brüsszelben, mint a nyugat-európai országokét - mondta.

Hangsúlyozta: minél inkább együttműködnek a közép-európai országok, annál inkább erősebb lesz a hangjuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.