Koncert

Itt látható Mága Zoltán újévi koncertje

Címkék
koncertfilm

2022. február 5. szombat 18:50

Közösségi oldalán árulta el a gálakoncert vetítésének időpontját a hegedűművész.

Az idei év első napján a hazafiasság és az önzetlenség erényeinek elismeréseként, dupla előadással, és mindkétszer telt ház előtt tarthattuk meg a hagyományos újévi koncertünket a Papp László Budapest Sportarénában, melyet ezúttal a koronavírus elleni küzdelemben dolgozó orvosoknak, ápolóknak, szociális intézmények munkatársainak, valamint az állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, a katasztrófavédelem dolgozóinak, és az önkéntes civileknek, karitatív szervezeteknek ajánlottuk. A gálakoncerttel köszönetet kívántunk mondani mindazoknak, akik saját egészségük kockáztatása árán is minden egyes percben küzdöttek és küzdenek ma is a kórházakban a betegek gyógyulásáért, és akik koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben is biztosították egészségügyi ellátásunkat és a napi szükségleteink elérését, és őrizték a közrendet. – írta Facebook oldalán Mága Zoltán. A hegedűművész azt is megosztotta követőivel, hogy mikor és melyik csatornán sugározzák a koncertet.

A 2022-es esztendőt köszöntő, XIV. Budapesti Újévi Koncertünk, mely a Tisztelet-, és Hálaadás Gálája címet kapta, február 6-án vasárnap, 21:25-kor, a második része február 13-án 21:25-kor lesz látható a Duna TV-n. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054546_auto_resized.jpg
origo.hu

SMS-ben üzent a hegymászó a feleségének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685735108
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054463_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Álom marad a Bundesliga a magyar válogatott tehetségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056898_auto_resized.jpg
metropol.hu

Gyászol a magyar színház: mindössze 44 éves korában hunyt el a fiatal tehetség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057327_auto_resized.png
hirtv.hu

Ifj. Lomnici Zoltán: Az Európai Parlament mindenbe szeret „beleugatni”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685735108
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053621_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

6 meglepő ok, amiért nem sikerül megszabadulnod a pluszkilóktól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057092_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685735108
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó