késelés XVI. kerület, 2022 január

Megszakad a szív: ma temetik el a XVI. kerületben leszúrt családapát

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 29. 13:00
N. Sándort Kárpátalján temetik el, utolsó útjára szombaton kísérik el szerettei.

Mint arról a Bors is írt, a XVI. kerületben élő családapát, N. Sándort január 16-án szúrta szíven egy munkás, miután Sándor az erkélyről kiszúrta: a férfi vélhetően rosszban sántikál a kocsik között. A családapa ezért lesietett, és megpróbálta követni a férfit, aki azonban a következő utcasarkon kést rántott, és egyenesen Sándor szívébe vágta a fegyvert. A halálos sebet kapott férfi még megpróbált visszatántorogni a lakótömbjéhez, fél úton találkozott az elé siető feleségével, azonban az asszony karjai között összeesett. 

A sarok után szúrta meg, a férjem még saját lábán elindult visszafelé, és akkor esett össze, amikor már szemben voltam vele. Láttam, ahogy összecsuklik – mondta az esetet követő napon a Borsnak a férfi felesége, Renáta. Az asszony ezután személyleírást is adott férje gyilkosáról, a férfit pedig nem sokkal később elfogták. Kiderült, több hátborzongató egyezés is akadt gyilkos és áldozat között: mindketten 39 évesek, kőművesek, egymástól alig pár kilométerre születtek Kárpátalján, ahogyan itt, Magyarországon is alig pár kilométerre éltek egymástól. Gyilkosa a kihallgatásán mindent bevallott, a rendőrök elmondták: alig negyed óra alatt megtört, és zokogva ismerte el tettét.

Fotó: MTI

Információink szerint a férfit a mai napon helyezik örök nyugalomra, méghozzá hazájában, Kárpátalján, Vári településen. 

Ismertem Sanyit, csodálatos apa és ember volt, még mindig nem tudjuk elhinni, hogy ilyen szörnyűség történt vele. Szegény felesége és a gyerekei, elképzelni sem tudom, mit érezhetnek. Nagyon szívesen elmennék a temetésére – mondta a Borsnak egy környékbeli lakos. 

Úgy tudjuk, hogy a barátok és az ismerősök is próbálnak segíteni Renátán és Sanyi két kislányán, ezért gyűjtést szerveztek a részükre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.