Gyilkosság

Kiderült a szörnyű igazság: Meggyilkolták az eltűnt érdi férfit

2022. január 17. hétfő 11:25

Emberölés áldozata lett egy december végén Budapesten eltűnt férfi.

Gyilkosság áldozata lett egy 33 éves érdi férfi, akinek eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn.

A gyilkossággal gyanúsított, szintén 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledéséve indokolta, hogy december 27-én egy bőrövvel, hirtelen felindulásból megfojtotta őt, majd holttestét a Dunába dobta

– közölte Latorovszky Gábor.

A rendőrség az áldozat eltűnésének bejelentése után kilenc nappal megtalálta a férfi holttestét a főváros XXII. kerületében a Duna parton, az iszapba süllyedve - tette hozzá.

Elmondta, hogy a nyomozást már január 11-én megindították, és a többi között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára.

Három nap múlva megkezdődött annak a férfinak az elszámoltatása, illetve poligráfos vizsgálata, akivel utoljára találkozott az eltűnt személy. A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta a főkapitány helyettes.

Kérdésekre válaszolva közölte: a két férfi azonos munkahelyen dolgozott október óta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény környékét egy közeli munkásszállón kínált szálláslehetőség miatt keresték fel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő videón, ahogy az oroszok lefegyverzik az ukrán neonáci Azov ezredet

vg.hu

Az oroszok megsemmisítettek egy nyugati fegyverszállítmányt

borsonline.hu

A műsorvezetők sem ismertek rá a magyar színészre, így jelent meg a kamerák előtt

vg.hu

Ilyen puszítást végzett a halálos tornádó Németországban

ripost.hu

Friss hír érkezett Korda György és Balázs Klári állapotáról

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor szerint nehezebb lesz a tél, mint sokan gondolják

mandiner.hu

Az emberek már verekednek az élelmiszerért

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. május 22.: a Vízöntő Hold sok vidámságot jelez

lakaskultura.hu

Megújult lakás pillanatok alatt, fillérekből? Lehetséges!

borsonline.hu

Shane Tusup visszakönyörögné magát, ajándékokkal halmozza el Szabó Zsófit

További cikkek

Rezsi

Itt nőttek a leginkább a rezsiárak Európában, a magyarokat védi a rezsicsökkentés

Szakítás

Shane Tusup visszakönyörögné magát, ajándékokkal halmozza el Szabó Zsófit