Koronavírus

Elárulta a szakértő, mikor fog tetőzni az ötödik hullám Magyarországon

Bors

2022. január 28. péntek 14:30

Még mindig nincs vége az újabb járványhullámnak, erre kell felkészülni.

Rusvai Miklós

Forrás: Ripost

Hamarosan tetőzhet Magyarországon az ötödik hullám – véli Rusvai Miklós.

A szakértő az Infostart kérdésére elmondta: az, hogy újra emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, arra utalhat, hogy hamarosan tetőzik az ötödik hullám.

A szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag mennyisége is azt mutatja, hogy dinamikusan emelkedik a járványgörbe Magyarországon, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető.

Még legalább 10 napig számíthatunk emelkedő tendenciára, vagyis február elején tetőzhet a járvány ötödik hulláma, ahogyan azt korábban a szakemberek előrejelezték – mondta a víruskutató.

Rusvai Miklós szerint arra számít, a fertőzöttek számát illetően lesznek még hullámok a későbbieken is. Szerinte kijelenthető, hogy a mostani megbetegedések enyhe lefolyásúak. Napi csúcsokra azonban továbbra is számítani lehet. A negyedik oltást az immunrendszer problémáiban szenvedőknek és a 80 éven felettieknek ajánlja elsősorban.

Rusvai megismételte, az omikron variánssal véget érhet a pandémia, legalábbis abban a formában, ahogyan az az elmúlt években volt tapasztalható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezrek várakoznak nemváltó kezelésekre Belgiumban

metropol.hu

Sokkoló vallomás, így végzett magával Nyertes Zsuzsa barátnője

borsonline.hu

Autóbalesetet szenvedett Baukó Éva - helyszíni fotók

hirtv.hu

Már a beszéddel is problémái vannak Joe Bidennek

metropol.hu

Tiszta vizet öntöttek a pohárba, Berki Krisztián hagyatéka ennyit ér

hirtv.hu

Megrázó videón a brutális érdi leszámolás: gázolás, és halálos szurkálás

borsonline.hu

Követőik nem hiszik el Szabó Zsófi és Shane Tusup szakítását, átverést gyanítanak

vg.hu

Győrffy Balázs: együtt jelentünk erőt

borsonline.hu

Két hónap, és az életünk örökre megváltozik, de augusztusban lesz igazán nagy káosz

lakaskultura.hu

Városi kertészkedés: dús növényzet a betondzsungel közepén

További cikkek

Bizarr

Nem hiszed el, mit operáltak ki a nő fenekéből

Baleset

Lezárták az M0-ást, akkora baleset történt