Életmentés

Döbbenet: Imrét újraélesztés közben akarta félrelökni egy vásárló, mert nem fért oda a tejhez

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.01.27.

Életet mentett egy biztonsági őr egy székesfehérvári élelmiszer-áruházban. Egy 60 év körüli férfi a tejpultnál összeesett, és elvesztette az eszméletét. A katonamúlttal is bíró, illetve polgárőrként is tevékenykedő Fináncz Imre éppen az ötéves kisfiával, Maximiliánnal vásárolt, de a kosarat félretéve azonnal megkezdte az újraélesztést. A beteget jelenleg stabil állapotban kórházban kezelik.

Fináncz Imre valóságos hőssé vált az ötéves kisfia, Maximilián szemében. Sok időt töltenek együtt, az apa pedig igyekszik a világból minél többet megmutatni a gyermekének. Kedd délben azonban egy nem tervezett közös élményben volt részük.

Nagy volt a pánik a székesfehérvári Sparban Fotó: Bors

– Székesfehérvárról készültem vonattal hazavinni a fiamat az édesanyjához, de még betértünk élelmet venni egy áruházba. Bemondták, hogy ha van orvos a vásárlók között, siessen a tejosztályra. Akkor még tovább sétáltunk, de nem sokkal később ismét hallatszott a hangszóróból, hogy a helyzet komoly, azonnali segítségre van szükség. Nem szerettem volna, hogy Maxika egy földön fekvő embert lásson, de aztán eszembe jutott, hogy a fiam már nagy, és nem óvhatom meg minden rossztól – mondta a Borsnak Imre. Hamarosan a tejpulthoz értek, ahol egy dolgozótól megtudták, a férfi nem vesz levegőt.

– Megmondtam, ebben az esetben nem oldalfekvésnem kell a beteget tartani. Megfordítottam, és ellenőriztem a légzését. Nem volt mellkasi mozgása, ezért kinyújtott, összekulcsolt kézzel megkezdtem a kompressziót – emlékezett vissza az egyébként biztonsági őrként dolgozó férfi.

Fináncz Imrét a polgárőrszövetség felterjesztette az életmentő érdemrendre Fotó: Bors

Imre a művelet közben kihangosított telefonon beszélt a mentősökkel.

– A férfi az oxigénhiánytól már kékülni kezdett, tehát tulajdonképpen nem volt benne élet. A mellkaskompresszió hatására viszont hirtelen fellégzett. Ezek már jó jelnek bizonyultak. Egy másik vásárló kitapintotta, hogy a férfinek már van pulzusa, de megmondtam: ilyen állapotban ez nem jelent semmit, hiszen ez csak a masszázs hatása. Végül megérkeztek a mentősök, akik stabilizálták az állapotát és kórházba szállították. Később betelefonáltam a kórházba, de csak annyit árulhattak el, hogy nekem köszönhetően az úr jobban van – mesélte Imre.

Kisfia, Maximilián végignézte, ahogy apukája újraéleszt egy embert Fotó: Bors

Fináncz az elsősegélynyújtást a katonaságnál tanulta, a szabadidejében pedig polgárőrként tevékenykedik Csókakőn. A szervezet most felterjeszti őt az életmentő érdemrendere, de nem ez számára a legnagyobb elismerés. 

– A kisfiam azt mondta, hogy nagyon büszke rám. Az emberekre viszont nem lehetek büszke, sajnos egy vásárló majdnem félrelökött a pult mellől, és közölte, őt nem érdekli mit csinálok éppen, azonnal tejet szeretne vásárolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól