Botrány

Bangóné diplomabotránya nem az első a baloldalon

Létrehozva: 2022.01.23.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt hazudta, hogy van diplomája. A baloldal napokig hallgatott, most azonban kiderült, hogy kizárták a pártból és nem indulhat a 2022-es országgyűlési választásokon. Korábban Karácsony Gergely és a momentumos Hajnal Miklós is hazudtak végzettségüket illetően, az ügyeknek akkor nem lett semmilyen következménye.

Bangóné diplomaügyében napokig hallgatott a baloldal, most azonban az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a pártját is, így politikai útjaik elválnak egymástól. 

Mint írták, a szocialisták közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni vagy nemlétező végzettséggel él vissza. Azt is írták: Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására. A szocialista párt ezzel lezártbaj tekinti az ügyet.

Nem ez az első botrányos tanulmányi ügy a baloldalon

A szocialisták nem először keverednek hasonló ügybe, amikor egy-egy politikusuk vagy tisztségviselőjük végzettsége kapcsán kétség merül fel, és ennek kapcsán hamisnak bizonyul az életrajzuk.

Májusban, az Economistnak adott interjúját követően kiderült, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem tud angolul, illetve a nemzetközi sajtószereplésein és megbeszélésein tolmácsot használ. Megpróbálta ugyan elhitetni, hogy van középfokú nyelvvizsgája, a Facebook-oldalán megadott egy időpontot, amikor szerinte megszerezte az államilag elismert angol nyelvű nyelvvizsgáját, de kiderült, hogy a közzétett időpontban a lektorátusi nyelvvizsgáját kapta meg. Márpedig a két nyelvvizsgatípus finoman szólva sem azonos értékű: utóbbi csupán az alapfoknak feleltethető meg. Vagyis, hazudott arról, hogy államilag elismert angol nyelvű nyelvvizsgával rendelkezik ám a hamis bejegyzést, egy munkatárs hibájának feltüntetve gyorsan levették a főváros weboldaláról. Karácsony azt próbálta elhitetni egy interjúban, hogy a tudta nélkül "valaki beleírta" a doktorátust az életrajzába.

Nincs következménye a hazugságnak

A momentumos Hajnal Miklós sem szerénykedett, ő Bangónéhoz hasonlóan szintén közgazdásznak adta ki magát. Az előválasztási önéletrajzából kiderült, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja - emlékeztet az Origó. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!