Gyász

Zokogva nyilatkozott Babicsek Bernát édesanyja: „Mi akartuk eltemetni a fiunkat”

2022. január 23. vasárnap 16:31

Február 6-án a tavaly decemberben elhunyt Babicsek Bernát tiszteletére emlékestet szervez a Turay Ida Színház.

Az emlék estre már minden jegy elkelt, a tragikus körülmények közt, otthonában, feltehetően füstmérgezés következtében elhunyt színész családja pedig bár máig nem dolgozta fel még a tragédiát, örülnek, hogy ennyien emlékeznek gyermekükre. 

Tudtunk arról, hogy lesz egy est, a színház nem sokkal a halála után megkeresett minket. Felajánlották, hogy a befolyt összeget odaadják a temetés költségeire, de mi akartuk eltemetni a fiunkat - sírta el magát a gyászoló édesanya.

Az esten fellép többek közt a Paddy and the Rats együttes, amelynek Bernát tagja volt, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Fehér Adrienn, Pokorny Lia valamint Détár Enikő is. A színház megalapítja a Babicsek Bernát-díjat, melyet ezentúl minden évben egy 41 év alatti fiatal, tehetséges, zenész-színésznek fog odaítélni az erre a célra megválasztott kuratórium.

Szép kezdeményezés, de minden díjnál többet érne a fiam élete, az, ha most itt lenne velünk

- mondta a Blikknek sírva Márta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztőn néz ki bikiniben a szexbotrányba keveredett énekes barátnője - képek

magyarnemzet.hu

Novák Katalint próbálta provokálni egy román szenátor Erdélyben

borsonline.hu

Hosszú haláltusára számíthatnak a Csernobilban lövészárkokat ásó oroszok

vg.hu

Bécsbe is eljuthatott a majomhimlő, a belgák karanténba rakják a betegeket

ripost.hu

Megszólalt a brit anyuka, akit a férje elhagyott egy ukrán menekültért

mandiner.hu

Ez az ország vezeti be először a majomhimlő-karantént

mindmegette.hu

Cukorbetegek leszünk, ha sok csokit eszünk? A dietetikus válaszol!

life.hu

Fokozd a barnulást kényeztető kakaóvajjal! (x)

borsonline.hu

A legrosszabb kollégák: Ez a négy csillagjegy elviselhetetlen a munkahelyen

borsonline.hu

Újpesti tragédia: Percekig ölelte a 16 éves fiú élettelen testét édesanya

borsonline.hu

Tönkretette a kemoterápia a csinos műsorvezető életét

További cikkek

Gyász

„Szia, motorozni mentem, majd jövök” - 15 éves motorost gázolt halálra a vonat

Időjárás

Teljesen megbolondul az időjárás: Záporokkal, zivatarokkal tarkított nyári időt tartogat a jövő hét