Tragédia

"A lányommal akarok lenni" - öngyilkosságot kísérelt meg az édesanya, miután elvesztette gyermekét

2022. január 16. vasárnap 16:30

A férje végzett a kislánnyal, az asszony pedig nem bírta feldolgozni a fájdalmat.

Megpróbálta kiontani az életét egy 45 éves édesanya, miután a bíróságon részleteket hallott arról, hogyan ölte meg közös gyermeküket a volt férje. Cherie Rangeley egy bevásárlóközpont emeletéről ugrott ki, az életét azonban sikerült megmenteni. Eltört a csípője, a térde és egy időre kómába esett, de életben maradt.

A volt férj, Garry Bolton magukra zárta a házat és felgyújtotta, miközben ő és 10 éves kislánya, Paige benn tartózkodott. A kislány a halála előtt még a nagyanyjának küldött üzeneteket, amelyekben azt írta, nagyon fél és kérte a nagyanyját, mentse meg.

Ezt ne hagyd ki!

„Segítség, félek” – üzente a 10 éves kislány, később holtan találták az édesapjával

 

"Csak Paige-dzsel akartam lenni. Néhány ember számára furcsán hangzik, de úgy éreztem, Paige hívott. Volt egy látomásom, és Paige azt mondta, hogy „gyere velem”" - mesélte az édesanya a Hull Live-nak.

Cherie máig nem érti, a kislányának miért kellett meghalnia. Úgy gondolja, ha a férje véget akart vetni az életének, megtehette volna egyedül is, nem kellett volna a lányukat is megölni.

A vizsgálatok szerint a férfi nem tudta feldolgozni kisfia elvesztését. Paige-nek ugyanis volt egy ikertestvére, Ethan, aki 6 hónapos korában szívelégtelenség miatt elhunyt. Most Paige hamvait is mellé temetik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány Portugáliában - soha nem látott helyzetben a magyar válogatott

vg.hu

Az egész város covidsegélyét egy férfinek utalták el

borsonline.hu

„Szeretlek” – mondta utoljára édesanyjának a 16 éves fiú

hirtv.hu

Márki-Zay Péter elszólta magát, lebuktatta Bajnait

ripost.hu

Megszólalt Mazsi: ekkor lesz Berki Krisztián temetése

hirtv.hu

Megszökött egy fogoly a pálhalmai börtönből

metropol.hu

Bejárta a világsajtót a pornós ajánlata: ezt tenné Putyinnal a békéért

borsonline.hu

Gidófalvy Attila kigyógyult a rákból: „Most már biztos, hogy megmaradok!”

borsonline.hu

Még előtte állt az egész élet: barátja szeme láttára zuhant a mélybe a 23 éves lány

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a stúdióban: Hajdú Péter kamerák előtt olvasta fel, a túlvilágról kapott üzenetet

További cikkek

Küzdelem

„Ápoltam a rákos férjemet, utána pedig én lettem rákos” - Szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül egy házaspár

Lezárás

A rakpart után a Lánchídról is kitiltaná az autósokat Karácsony Gergely