Gyermekvédelem

A gyermek nem játék! – A népszavazáson a szülők dönthetnek

2022. január 26. szerda 15:10

A gyermek nem játék! címmel szervezett konferenciát a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (Nőiszem) a Szent István Intézet szakmai együttműködésével, amelyen a gyermekvédelmi népszavazás valódi tétjére hívták fel a figyelmet a téma szakértői, illetve a köz(össég)ért felelősséget érző édesanyák, gyakorló szülők segítségével.

Hollik István

Forrás: Metropol/MG

„A konferencia célja, erőteljes figyelemfelhívás a gyermekekre leselkedő veszélyekre, valamint szakmai kiállás amellett, hogy a gyermekek sosem lehetnek célpontjai semmiféle ideologikus társadalmi átalakítási kísérletnek és intézményi nevelésük sem mehet szembe a szülők nevelési elveivel.” Ezzel a az állásfoglalással vette kezdetét a Mindennapok Női Szemmel Egyesület, mint a magyar lányok, asszonyok, édesanyák és nagymamák érdekeit képviselő civil szervezet és a gyermekvédelmi témákkal keresztény társadalmi tanítások tükrében foglalkozó Szent István Intézet nyilvános szakmai találkozója, ahol a gyermekek jövőjét alapjaiban érintő, a felnövekvő generációk szexuális nevelését befolyásolni szándékozó új jelenségekről halhattunk „fel-és megvilágosító”, ébresztő gondolatokat.

Fotó: Metropol/MG

Jog és kötelesség!

Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NŐISZEM) alapítója, öt gyermekes édesanya köszöntőjében elmondta, egy rendkívül fontos téma kapcsán gyűltek össze, hogy a politikum és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek segítségével elemezzék a gyermekvédelem új és sürgető válaszokat követelő kihívását. Hangsúlyozta, hogy a gender-ideológián alapuló, a gyerekek szexuális fejlődését befolyásoló jelenségek fokozatos, intézményesülni látszó térnyerése fenyegető veszély, amellyel szemben a szülőnek nemcsak joga, de kötelessége fellépni.

„Ha nem mondunk határozott nemet e jelenségekre, a most felnövekvő generációk esélyei egy szép és boldog életre, egy kiegyensúlyozott és az élet továbbadására nyitott párkapcsolatra nagyban csökkennek. Márpedig ezt mi , édesanyák nem engedhetjük!”

Fotó: Metropol/MG

Veszély és esély

A rendezvény háziasszonya és moderátora, Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója, maga is négy gyermeket nevelő családanya úgy fogalmazott, intézetük alapvető tevékenysége és célja, hogy a mostani szülőgenerációt egy jól bevált, ezer éves recept alapján támogassa a mindennapi kihívásokban.

„A gyermekeink egészséges testi, lelki és szellemi fejlődésének biztosítása, szexuális nevelése a szülő feladata és felelőssége, és ezt nem is vehetik el tőlünk semmilyen ideológiai aktivisták, sem a személytelen társadalom, vagy bármilyen életellenes erők. Ezzel a fenyegető veszéllyel szemben ad esélyt a Gyermekvédelmi népszavazás.”

Fotó: Metropol/MG

Csak egyszer dönthetünk

Dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese beszédében Orbán Viktor miniszterelnököt idézte: „Ha van gyermek, van jövő, ha nincs gyermek, nincs jövő – sem a családban, sem az országban.” Kifejtette, a kormányzati politika állami szerepvállalással kívánja a demográfiai folyamatokat kedvezően alakítani, és nem a tömeges bevándorlásban hisz. A miniszterhelyettes ismertette, ragaszkodnak hozzá, hogy Magyarországon a szülők dönthessék el, hogyan érzékenyítik kiskorú gyermekeiket, a gyermekek nevelése nem képezheti ideológiai viták tárgyát. Ennek érdekében jogi lépéseket tettek az elmúlt években, és most az áprilisi népszavazás is meghatározhatja azokat a gyermekvédelmi intézkedéseket, ami a közeljövőben a Parlament elé kerül.

„A gyermekek kímélete a legfontosabb szempont. „Az erős családok az erős nemzetek alapjai, amelyek képesek erős nemzetek feletti közösségeket összehozni.”

Fotó: Metropol/MG

A szülő neveljen, ne a társadalom!

Hollik István országgyűlési képviselő politikatörténeti áttekintést adott a témával kapcsolatban.

„Az, hogy a társadalom nevelje a gyereket, ne a család, nem újkeletű törekvés a progresszív baloldalon. Amit most látunk, az, hogy a genderaktivisták ezt folytatják. Ez a neomarxisták gondolkodása, ők az emberek véleményének teljes kizárásával végezték és végzik ma is társadalmi mérnökösködésüket. Úgy akarják kicsavarni a mi kezünkből a gyermekeink nevelését, hogy számukra semmi tétje.” – fogalmazott. Hollik hozzátette, éppen úgy , mint a bevándorlás tekintetében – álproblémának nevezik az LMBTQ propagandát, és ki is mondják, ha ők kormányra kerülnek, biztosítják az gender-aktivistáknak a szabad bejárást az iskolákba. A képviselő mindenkit arra bíztatott, vegyen részt a népszavazáson.

„Ebben a kérdésben csak egyszer dönthetünk. Utána nem lehet visszacsinálni. Szerzett jogot visszavenni, szinte lehetetlen. Meg kell állítanunk ezt a folyamatot. Európában Magyarország lesz az első, ahol a gyermekvédelemről megkérdezik az itt élő embereket, a szülőket!

Fotó: Metropol/MG

A gyermek szent

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke olyan örömteli híreket osztott meg a személyesen és az online térben jelenlévőkkel, hogy kutatási eredményeik bizonyítják: Európában a magyarok állnak ki legkevésbé a tudatos gyermektelenség mellett. A KINCS elnökétől megtudtuk, hogy az idehaza csak az emberek 1 százaléka vallja azt, hogy gyermektelenül is lehet élni. Fűrész Tünde a 10 éve elhunyt Kopp Mária, a magyarok lelkiállapotát, testi-lelki egészségét vizsgáló kutatásai alkalmazásával végzett felmérésre hivatkozva tájékoztatott: a legfrissebb adatok szerint a magyar fiatalok még mindig legalább 2 gyerekben gondolkodnak, sőt az előző kuatatás óta megduplázódott azoknak a száma, akik 3 gyermeket szeretnének. Kiderült, a megkérdezettek 83 százaléka fontosnak tartotta a gyermekek védelmét, Csak 9 százalék válaszolt nemmel, és a fennmaradó 8 százalék volt bizonytalan.

„Magyarország gyermek-és családbarát nemzet. Nekünk, magyaroknak a gyermek az szent. A nevelés a szülők joga és felelőssége, sőt kötelessége!”

Fűrész Tünde intézetük névadója, Kopp Mária 15 évvel ezelőtti gondolatébresztő sorait idézte a tömegkommunikáció veszélyeiről a mostani helyzettel kapcsolatban.

 

„A tömegkommunikációval új családtaggal bővült az életünk, a nagyvilág beköltözött az otthonainkba. Sajnos azonban a tömegkommunikáció, a filmek, a reklámok, az újságok tömegei mindet megtesznek, hogy lejárassák a valódi kapcsolatok, a közösségek, a család értékeit. Miért teszik ezt? Mert a kapcsolataitól, értékeitől, életcéljaitól, önértékelésétől megfosztott, magányosan szorongó ember felhasználható a szükséges funkciókra, kicserélhető és manipulálható. Az emberi kapcsolatok és értékek bomlasztása pénzben, hatalomban, haszonban kifejezhető stratégia, így óriási erők állnak a szolgálatában. Fel kell ismernünk ezeket a manipulációkat és mindent meg kell tennünk a család, a közösségek, az emberiség túlélését szolgáló értékeink, életminőségünk védelmében” A Kopp Mária-idézet után Fűrész Tünde reményét fejezte ki, hogy a magyarok bölcsek, képesek felismerni a reális veszélyeket, és tesznek ellene. (Kopp-Skrabski: A boldogságkeresés útjai című könyvből)

Ebben a kérdésben nem engedhetünk!

Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke videóüzenetében arra fektette a hangsúlyt, hogy édesanyaként nap mint nap szembesül a gyermeknevelés nehéz, de gyönyörű feladatával.

„Szeretet, tisztelet, és elfogadás ez a három alappillére a családnak, szülő és gyermek kapcsolatnak. Ez azonban tekintély és példamutatás nélkül elképzelhetetlen. Ebből fakad az apa és az anya neveléshez való joga. A gyermeki ártatlanság megvédése érdekében kötelességünk felemelni a szavunkat minden ellen, ami politikai, ideológia megfontolásból tagadja a nevelés elvitathatatlan jogát a szülőtől. Ebben a kérdésben nem engedhetünk! Meg kell védenünk, mert a gyermek nem játék!”

(Metropol)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan fordulat: az amerikai és az orosz hadsereg parancsnoka egyeztetett

feol.hu

Majka és Kembe Sorel egy nő miatt verekedtek össze

borsonline.hu

Sértődés áll a háttérben? Ezt tette Szoboszlai a fontos gólpassza után

life.hu

Összeomlott a kamerák előtt Tóth-Hódi Pamela - Videó

hirtv.hu

Így fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét (videó)

borsonline.hu

NAGY LOGIKAI TESZT! Ezeket a feladványokat csak a legjobbak tudják megfejteni!

astronet.hu

A hétvége horoszkópja: a Hold és a Vénusz csodás időszakot jelez a kapcsolatainkban

life.hu

Ezeket a sportokat kerüld el, ha hajlamos vagy az aranyérre

borsonline.hu

Öt gyermek maradt árván, 18 éves bátyjuk kénytelen felnevelni a kicsiket

lakaskultura.hu

Városi kertészkedés: dús növényzet a betondzsungel közepén

További cikkek

Űr

Rejtélyes dolgot találtak a Marson - Ez lenne a bizonyíték az űrlények létezésére?

Baleset

„Öt hónappal azután, hogy elkezdett járni, eltörtem a lábát” - Durva sérülést szenvedett a játszótéren egy 18 hónapos kisfiú