Világsiker

9 év kihagyás után bújt újra macskabőrbe Csutka István

Dózsa Gabriella

2022. január 21. péntek 08:00

Évekkel ezelőtt szögre akasztotta sztepp cipőjét Csutka István, aki akkor a színházak csillogó világát a kihívásokkal teli utazásokéra cserélte. Mégis, amikor megkeresték a Madách Színházból, hogy be tudna –e ugrani a Macskákba a régi szerepébe, szinte azonnal igent mondott. Mindezt 56 évesen, majd húsz évvel fiatalabb színész kollégája, Kiss Ernő Zsolt helyett, aki koronavírusos lett.

Forrás: Bors

A Madách Színház 1983. március 25-én mutatta be a Macskákat Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László koreográfiájával, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az eltelt 38 évben az előadás rendkívül sok szereposztást megért: a különböző szerepekben több mint 270 művésznek tapsolhatott a közönség. Csutka István az ősbemutató után tizenegy évvel vette át Quaxo szerepét a legendás Paudits Bélától

19 éven át volt oszlopos tagja a Macskák musicalnek Fotó: Bors

Onnantól 19 éven át pontosan 1350 előadáson bújt macskabőrbe, 2013-ban adta át a „jelmezét” Kiss Ernő Zsoltnak, aki sajnos most koronavírusos lett. A másik szereposztásban játszó színésznek pedig a bokája nem jött rendbe.

2013-ban épp Kiss Ernő Zsolt váltotta Csutka Istvánt Fotó: Bors

Így engem hívtak fel, hogy vállalnám-e újra. Mondanom se kell, óriási megtiszteltetés, hogy 56 évesen színpadképesnek és elég strammnak tartanak ehhez 

– mesélte a Borsnak Csutka István. – Bevallom, azért volt bennem drukk, amikor az első zenekari próbára mentem, de azért meglátszik az a 19 év, és az a rengeteg előadás. Mennyi szép emlék, mennyi smink, hány szteppcipő, hány művész, akik az esztendők alatt ott álltak és táncoltak mellettem a színpadon hosszabb, rövidebb ideig. És Seregi László mester, akinek köszönhetjük mindezt. Ő már sajnos nem lehet velünk, ahogy sok remek művész sem… így visszatérve, természetesen ők is eszembe jutnak.

Vasárnap láthatja újra a közönség Csutit Fotó: Madách Színház

 

Csuti 56 éven is fantasztikus formában van, ami nem is csoda, az elmúlt években a szteppcipő helyett mint Camino Steve, már túracipőben járta a világot.  

Már a főpróbán is túl van az 56 éves színész Fotó: Bors

Első magyarként teljesítette az USA-ban az Appalachian Trailt és a Pacific Crest Trail Mojave-sivatagi szakaszát, 160 nap alatt tett meg 4970 kilométert Amerika gyönyörű, de olykor félelmetes vadonjában. 56 nap 8 óra 26 perc alatt gyalogoltak körbe hazánkat az Országos Kék-Körön, legutóbb pedig 670 kilométeres sivatagi túrát, a Jordan Trailt teljesítette első magyarként.

Öreg macska, nem vén macska, 

– folytatta nevetve a színész. – Jó kondiban vagyok, de a tánc az teljesen más. Nem is tagadom, az első előadás utáni reggelen olyan izomlázzal ébredtem, amilyet már régen éreztem. De fantasztikus érzés újra ott állni. Péntek este, majd vasárnap dupla Macskák előadás lesz, addigra simán rendbe jön!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meztelenül is fotózták Szabó Zsófit - képek

magyarnemzet.hu

Novák Katalint próbálta provokálni egy román szenátor Erdélyben

borsonline.hu

Tönkretette a kemoterápia a csinos műsorvezető életét

metropol.hu

Tóth Andiról leesett a gatya koncert közben, kilátszott a bugyija – Fotó!

magyarnemzet.hu

Gulácsi a Bayern legendája, Szoboszlai pedig Détári örökébe lépett

vg.hu

Félmillió fölött lehet keresni eladóként az egyik hazai üzletláncnál

travelo.hu

A könyvek varázslatos világába repít a PagonyFeszt

life.hu

Fokozd a barnulást kényeztető kakaóvajjal! (x)

borsonline.hu

Vérfagyasztó pillanatoknak lehettek szemtanúi az állatkert látogatói

borsonline.hu

Megmutatta ritkán látott kisfiát Dér Heni - Bendegúz igazi nagyfiú lett

borsonline.hu

Újpesti tragédia: Percekig ölelte a 16 éves fiú élettelen testét édesanya

További cikkek

Gyász

„Szia, motorozni mentem, majd jövök” - 15 éves motorost gázolt halálra a vonat

Időjárás

Teljesen megbolondul az időjárás: Záporokkal, zivatarokkal tarkított nyári időt tartogat a jövő hét