Aktuális

Ha a gyakornok orvos rendesen megvizsgálta volna, még ma is élne az 5 éves kisfiú

Bors

2021. december 4. szombat 22:40

Az aggódó édesanya kétségbeesetten kérte az orvosok segítségét a sürgősségi osztályon.

Egy élénk és intelligens ötéves kisfiú vérmérgezésben halt meg, mindössze néhány órával azután, hogy gyomorrontással diagnosztizálva hazaküldték.

Theodore Paul Cheetham-Serjent az édesanyja kétszer is bevitte a Royal Albert Edward Infirmary kórházba. A kisfiú ugyanis nagyon eltérő tüneteket produkált, elsőként jéghidegek lettek a lábai és a kezei, majd hirtelen tűzforró lett, hasmenés és láz tört rá - írta meg a Ripost. 

Paula kétségbeesetten kérte az orvosok segítségét a sürgősségi osztályon.

A gyakornok orvos, aki megvizsgálta a kis Theot bakteriális vagy vírusos hasi fertőzéssel diagnosztizálta, majd hazaengedte. Azonban nem vett sem vért, sem pedig vizeletmintát, ami mind-mind a helyes diagnózisra utalhatott volna.

Mit sem sejtve, jutalomként a bátor helytállásáért a kisfiút az anyukája elvitte egy McDonaldsba, de sajnos a megpróbáltatásaik itt még nem értek véget.

Később Theo álmából hányva ébredt fel. Paula az éjszaka közepén a mentősöket riasztotta, akiknek egyértelmű lett, hogy vérmérgezés okozza a tüneteket, így azonnal antibiotikumot adtak neki.

Intubálták a kis Theot, aki másnap reggel szívrohamot kapott. Akkor még sikeresen újjáélesztették, de alig fél órával később egy másik szívroham elvitte.

A vizsgálatok megállapították, hogy Theo természetes halált halt. Ám azt is megerősítették, hogy ha időben felfedezte volna a gyakornok orvos a vérmérgezést, akkor életben maradhatott volna

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

szon.hu

Kvíz: Ezek a szabolcsi településnevek rajtad is kifognak?

metropol.hu

Brutális látvány Józsefvárosban! Beszakadt az aszfalt – Fotó!

life.hu

Csollány Szilveszter kifutott az időből: ez a beavatkozás megmenthette volna az életét

vg.hu

Jótékonykodásra is fordít vagyonából Rihanna, a világ leggazdagabb énekesnője

szon.hu

Eltávolították a tetemeket a rakamazi Nagy-Morotva jegéről

nemzetisport.hu

Újpest: az UTE szerint a Kúria visszaállíttatja a címert, Duchatelet még kivár

origo.hu

Rengeteg autóst érint ez a január végi határidő, sokan elfelejthették

mandiner.hu

Horvátország Bradley gyalogsági harcjárműveket vásárol az Egyesült Államoktól

mandiner.hu

Elkezdődött az oltási kötelezettség parlamenti vitája Németországban

precedens.mandiner.hu

Andreas Kluth (Bloomberg): Gondolatok arról, hogy miért is fogja Németország bánni, hogy kikapcsolta atomerőműveit

origo.hu

Lelkesen fogadták a Sundance fesztivál első magyar versenyfilmjét