Aktuális

Álmában lőtte fejbe szeretőjét a 18 éves Rajmund

Ú. M.

2021. december 5. vasárnap 04:00

A titkolt meleg kapcsolatokban előforduló gyilkosságoknál általában a körülmények, az indítékok és az elkövetés módjai is igen hasonlatosak. Az 1996-os csapi vadászházban történt emberölés mégis különleges, hisz csak 21 évvel később ítélték el a tettest.

F. Rajmund 1993-ban még középiskolásként, alig 15 évesen ismerkedett meg a nála harminc évvel idősebb áldozattal, akivel rendszeresen együtt kirándultak, étterembe jártak, és a későbbi áldozat vadászni is elvitte. A fiúval a vadászként, preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó férfi homoszexuális viszonyt folytatott. Gyakran megvendégelte és alkalmanként néhány száz forintot is adott neki.

A fiatal aztán 1996-ban elmesélte a nála mindössze hat évvel idősebb barátjának, Demeternek a kapcsolatát.

Rajmund szégyellte az intim viszonyt, viszont a pártfogója pénzére szüksége volt. A barát ezért azt javasolta, ölje meg a férfit, az értékeit hozzák el, az eladásukból befolyó összegen pedig osztozzanak meg. A gyilkosság elkövetéséhez az idősebb barát egy pisztolyt is adott a fiúnak.

A gyilkosságra1996. április 5-én került sor, amikor a 48 éves vadász és fiatal szeretője együtt töltötték az estét egy csapi vadászházban. Rajmund az együttlét után egyetlen halálos lövést adott le pártfogója fejére, miután a férfi elaludt.

Az akkor 18. évét épp csak betöltő gyilkos szörnyű tette után kivette a fegyverszekrényből az áldozat sörétes és golyós fegyverét, majd ezeket egy tévével, egy videómagnóval, két gumiabronccsal és egy fényképezőgéppel együtt berakta a férfi autójába, amivel Berzencére hajtott. Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig Vízvárra vitték, elrejtették, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket, valamint az ellopott vagyontárgyakat eladták.
 

A nyomozók akkor nem találták meg a tettest, pedig F. Rajmund a látókörükbe került. A fiút ki is hallgatták, de nem volt bizonyíték rá, hogy ő ölt volna, ezért le is zárták az ügyet gyanúsított hiányában.

 A nyomozást akkor sikerült újrakezdeni, amikor 2012-ben Somogyudvarhely közelében véletlenül előkerült az áldozat egyik elásott fegyvere, amelyekről DNS mintát tudtak rögzíteni, amit összevetettek az áldozat szeretőjétől levett mintákkal. 

2015-ben az akkor már 37 éves F. Rajmund az elfogása után beismerő vallomást tett. Társa, akitől annak idején a fegyvert kapta, és akivel együtt ásták el az áldozat puskáit, néhány napra rá önként feladta magát. 

2017 áprilisában, több mint 20 év után a Zalaegerszegen megszületett elsőfokú ítéletben F. Rajmundot 15 év fegyházbüntetésre ítélték, előre kitervelten, nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt, társát bűnsegédként való részvétele miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték.

Másodfokon azonban fordult a kocka, a Pécsi Ítélőtábla 2017. április 26-án bizonyíték hiányában felmentette a másodrendű vádlottat. 

Demeter, a rács mögött „ártatlanul” töltött idő miatt polgári pert indított, ahol 8 millió forint sérelemdíjat ítéltek meg neki, többek között a családtól való elszakadás és a letartóztatás hírének az elterjedése, „a társadalmi értékítélet kedvezőtlenebbé” válása miatt.

További cikkek

Családi dráma

Megúszhatja a börtönt az anya, aki halálra szurkálta a kis Alexet

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Afrika-kupa: kabaréba illő góllal bukta a győzelmet Elefántcsontpart

metropol.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami az Antarktisz jege alól előkerült

life.hu

Nagyot nézett a pornós pár lánya, amikor megtudta, miből élnek a szülei (18+)

magyarnemzet.hu

A német társadalom feltűnő gyengeségeire világít rá a pedofilbotrány

vaol.hu

Bababarát ellátás a szombathelyi kórházban - Fontosnak tartják az aranyóra gyakorlatának ismertetését a leendő édesanyákkal

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Portugália–Magyarország élőben az NSO-n!

vg.hu

Jelentős magyar szerepvállalással bővül a sóparadicsom Szovátán

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Remélem, minden meccs után elénekelhetjük a Himnuszt – Szita

ripost.hu

"A szívem darabokban" - Polgár Tünde nagyon szomorú a fia miatt

life.hu

Feladta a küzdelmet: meghalt a magyar sportoló

origo.hu

Szégyentelenül lemásolták a BMW-t, mégis híres lett ez a szovjet motor