Aktuális

Gyermekei ölelésére vágyik a Hódmezővásárhelyről eltűnt családanya – ez történt, miután rátaláltak

Kóré Károly

2021. december 2. csütörtök 16:45

Mohácson, egy áruház előtt parkoló autóban találtak rá a hétfő óta országosan keresett, Hódmezővásárhelyről eltűnt ötgyermekes családanyára. A kényszerbetegségben szenvedő Erikát beszállították a pszichiátriára, és vélhetően egy darabig még ott is tartják, ugyanis a családjának írt búcsúlevelében öngyilkossági szándékokra utalt.

Forrás: Saját

Hétfő óta keresték szerettei a Hódmezővásárhelyről eltűnt R. Erikát. Az ötgyermekes édesanya aznap távozott otthonról, de mivel ijesztő búcsúlevelet is hátrahagyott, a rendőrség a családja bejelentése után azonnal keresni kezdte a kényszerbetegségben, OCD-ben szenvedő asszonyt. Erika egyszerűen irtózott attól, ha idegenek léptek az otthonába, és a saját gyermekeit is arra kötelezte, hogy ha hazaértek, a lehető leghamarabb vonuljanak a fürdőszobába. Állapota miatt gyógyszereket kellett szednie. Erika valószínűleg egy családi konfliktust követően úgy döntött, hogy autóba ül és messzire megy. A nő egy hosszabb levélben kifejtette, hogy régóta nem volt boldog, és arra kéri a párját, hogy vigyázzon a családra. Öt gyermekét egyenként megszólítva meghagyta, hogy mindig velük lesz, és hisz benne, hogy sokra viszik majd. Szüleit ugyanebben az írásban arra utasította, hogy ne legyenek ott a búcsúztatásán.

A nőt végül a rendőrök találták meg csütörtök kora este az egy mohácsi áruház parkolójában álló autójában ülve. Kórházba szállították, és a tervek szerint a szakszerűbb orvosi ellátás érdekében hamarosan átviszik egy szegedi gyógyintézménybe. Az egyik testvére és a párja már beszélhetett is vele telefonon.

– Mivel Erika engem adott meg a Facebookon a profilja hagyatéki képviselőjének, felmerült a nyomozókban, hogy mivel közel állunk egymáshoz, sokat tudhatok róla. Elmondtam a rendőröknek, hogy a testvéremet szép emlékek kötik Mohácshoz, hiszen amikor a legnagyobb gyermeke, a 15 éves Réka még kisbaba volt, ott jártak egy vendéglőben. Onnan Pécs fel indultak tovább, ezért felmerült, hogy ezúttal is ezeken a környékeken bujkálhat – mondta Mariann.

Az édesapám és az egyik egyik húgom csütörtök hajnalban egy Erikáról szóló képpel együtt elindult, hogy azokban a városokban járókelőktől kérjenek segítséget, hátha látta valaki – magyarázta az aggódó testvér. Erikát az egyenruhások először bevitték a kapitányságra, de mivel nem volt kihallgatható állapotban (a kérdésekre zavarosan vagy egyáltalán nem válaszolt) mentőket hívtak hozzá.

– A kórházból az egyik doktornő hívott fel Erika telefonjáról, és megengedte, hogy röviden beszéljünk. A testvérem elmondta, az egészet azért tette, hogy lássuk, mekkora bajban van. Szeretett volna hazajönni, hogy megölelhesse a gyerekeit, de közölték vele, hogy egy darabig még intézményi kezelésre szorul – fejezte be Mariann.

Imre, Erika két legkisebb gyermekének édesapja szerint nem tudható, hogy pontosan mi vezette tettére a családanyát.

Egyelőre nem adott magyarázatot, de nem is szerettem volna gyötörni. Fogalmam sincs, pontosan mit csinált majdnem három napig. Nagyon maga alatt van, és senkit nem szeretne elveszíteni. Én biztosan kitartok mellette – szögezte le Imi. Felmerült a kérdés, hogy a mindössze 9 hónapos Zénó hogy viseli édesanyja hiányát.

– Szerencse a szerencsétlenségben, hogy már korábban átszoktattuk az anyatejről a tápszerre, hiszen Erika gyógyszerei miatt nem javasolták a természetes táplálást – fejezte be a családapa.

További cikkek

Családi dráma

Megúszhatja a börtönt az anya, aki halálra szurkálta a kis Alexet

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Kivillant a mellbimbója is a csipkefelsőből Tolvai Reninek

life.hu

Ítéletidő! Figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Szolgálat

hirtv.hu

Először szólalt meg Eva Rezesova szabadulása óta: „a mai napig bűntudatom van”

vaol.hu

Bababarát ellátás a szombathelyi kórházban - Fontosnak tartják az aranyóra gyakorlatának ismertetését a leendő édesanyákkal

vg.hu

Túlkínálat miatt lehet jó befektetés az ingatlan

life.hu

Feladta a küzdelmet: meghalt a magyar sportoló

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 17.: a Rák szinte olvas a másik lelkében, az Oroszlán megmutatja erejét

ripost.hu

Csillagjegyed elárulja, mikor kell aludni menned, hogy kipihent legyél

origo.hu

Sokkoló számú vérfertőzés, nyílt pedofília és megrendelhető nemi erőszak Franciaországban