Aktuális

Bizarr búcsú: Kirángatták a barátjuk holttestét a koporsóból, hogy egy utolsó körre még elvihessék

Bors

2021. december 5. vasárnap 18:30

Igencsak extrém módon búcsúztak el szeretett barátjuktól.

Rendkívül megdöbbentő, sőt, sokak számára megbotránkoztató események zajlottak le a minap egy 21 éves férfi temetésén. Az elhunyt barátai ugyanis a szertartás egy pontján fogták magukat, kiemelték a holttestet a koporsóból, motorra ültették, majd pedig tettek vele néhány kört.

Az ecuadori Erick Cedeno múlt hétvégén vesztette életét, miután egy temetésen agyonlőtték. Halálának indítékát nem hozták nyilvánosságra. Barátai úgy érezték, tartoznak még egy "utolsó úttal" a túl korán távozott Cedenónak, ezért találták ki a bizarr búcsúztatást, amire a saját bevallásuk szerint a családtól kértek – és kaptak – engedélyt.

A hatóságok nem indítottak nyomozást az ügyben, mivel semmilyen "hivatalból üldözendő" esemény nem valósult meg, így amíg valaki a gyászolók közül nem tesz feljelentést, semmit sem tehetnek – írja a Daily Star oldala.

További cikkek

Interjú

Szentkirályi Alexandra: Előre kell menni, nem hátra

Dráma

A gyerekszoba előtt állt meg az elszabadult kamion Bodogláron

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Váratlan fordulat, ezt tette titokban Harry herceg és Károly

origo.hu

Saját építésű kamerájával készít elképesztő képeket egy férfi Kanadában - galéria

vg.hu

Több száz falusi kisboltot épít át a Coop

zaol.hu

Tűz ütött ki egy zalaegerszegi lakásban

origo.hu

Célba ért a James Webb űrteleszkóp

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a francia válogatott a 2. félidőben átgázolt Montenegrón

vg.hu

Nagy rohamra számítanak a boltok február elsején

life.hu

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó megmutatta 17 éves lányát: Emma kész nővé cseperedett - Fotó

zaol.hu

Piros bikiniben pihent a jakuzziban a hévízi szépség

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

origo.hu

Megváltoztatták a Harcosok klubja befejezését Kínában