Aktuális

Barátnőjére bízta 15 hónapos kislányát az édesanya, soha többé nem ölelhette magához

Bors

2021. december 7. kedd 22:30

Szörnyű hibát vétett egy édesanya azzal, hogy megbízott a barátnőjében. A kislány nem tett semmi rosszat, mégis borzalams kínok között vesztette életét.

Egy észak-dakotai nőt hétfőn 30 év börtönbüntetésre ítéltek egy 15 hónapos kislány tavalyi halála miatt. Az egész azzal kezdődött, hogy Brandi Adeleke kikönyörögte barátnőjétől, Amanda Carillótól, hogy kislánya nála ünnepelje a halloweent.

Az édesanya megbízott ismerősében, ezért megengedte, hogy Brandi vigyázzon 15 hónapos gyermekére. Bár ne tette volna…

Amikor a hétvége véget ért, Carillo elment a kis Mekáért, de Brandi azt a szomorú hírt közölte vele, hogy a lakás a pizsama parti során megfertőződött a koronavírussal, így karanténba kell maradniuk. Carillo beleegyezett, hogy a kislány még egy kicsit maradhasson, de néhány héttel később Brandi közölte Carillóval, hogy Meka beteg és kórházban van. 

Az édesanya, ezt hallva azonnal a kórházba sietett, de ott szörnyű hír fogadta. Kisbabáját nem az orvosok, hanem a rendőrök és vették körül. Brandi azt állította a rendőröknek, hogy amikor megfürdette a gyermeket, hogy lemenjen a láza, nem figyelt rá eléggé és Meka a víz alá csúszott. Arról, hogy meddig lehetett a víz alatt, nem tudott beszámolni. 

A boncolás azonban megerősítette, hogy Meka tompa tárgy okozta trauma következtében halt meg, és gyilkosság áldozata lett. Erre utaltak a jelentős sérülései is, amik a feje tetejétől a talpáig éktelenkedtek a kis testén. 

A kislány sérülései olyan szörnyűek voltak, hogy az államügyész, nem volt hajlandó felolvasni a nyílt tárgyaláson. Sőt, Meka családjának azt tanácsolta, ők se olvassák el a későbbiek során.

Ám a családtagok sejtették, hogy Meka milyen borzalmakat élhetett át. A GoFundMe oldalán, ahol egy adománygyűjtést szerveztek a temetésére a következőket írták:

– Szörnyen bántalmazták, vegyszerekkel égették meg, alkoholt adtak neki és megerőszakolták. A kínzásnak és a gyilkosságnak még borzalmasabb részletei is vannak, amelyekről nem szeretném, ha a világnak tudnia kellene, de a családom és én folyamatosan lejátsszuk a fejünkben. Ezek a gondolatok életünk végéig sebeket ejtenek rajtunk és Meka fiatal unokatestvérein.

Amanda Carillo nem tud megbocsátani magának, amiért hagyta, hogy Brandi Adeleke elvigye a lányt. 

– Fájdalmat érzek, amikor belépek az ajtón, mert valami hiányzik. Fájdalmat érzek, amikor hallom a gyerekeim nevetését, mert Meka nevetése hiányzik – mondta az összetört anya.

Brandi egyébként bűnösnek vallotta magát a tárgyaláson, és azt is hozzátette, megbánta, amit a 15 hónapos ártatlan kislánnyal művelt – számolt be a megdöbbentő esetről a Crime Online.

További cikkek

Családi dráma

Megúszhatja a börtönt az anya, aki halálra szurkálta a kis Alexet

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul meghalt a fiatal magyar énekesnő

ripost.hu

Igazi barátság: Összehozta A Nagy Ő Annabellát és Laurát

travelo.hu

Átmelegítenek és energiát adnak! A forró és fűszeres ételek napját ünnepeljük

hirtv.hu

Először szólalt meg Eva Rezesova szabadulása óta: „a mai napig bűntudatom van”

vaol.hu

Hat autót tört össze az ittas autós Szombathelyen - fotók

nemzetisport.hu

Afrika-kupa: kabaréba illő góllal bukta a győzelmet Elefántcsontpart

vg.hu

Oltásra kötelezik a 18 év felettieket a szomszédunkban

ripost.hu

Óriási bejelentést tett a válófélben lévő Kulcsár Edina, te gondoltad volna?

ripost.hu

Összeomlott a magyar színésznő Babicsek Bernát temetésén, nem bírta tovább

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Portugália–Magyarország élőben az NSO-n!

origo.hu

Második meccsét is megnyerte a magyar válogatott következő ellenfele az Eb-n