Aktuális

Szexelni akarok! – támadták meg a szegedi nőt a lépcsőházban, szörnyű dolgokat tettek vele - 18+

Bors

2021. november 29. hétfő 17:30

Szerda hajnalban akartak megerőszakolni egy nőt Szegeden.

A török férfi – aki budapesti tartózkodási hellyel rendelkezik – szórakozni ment szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel az egyik belvárosi szórakozóhelyen megismerkedett egy nővel, 3 óra körül együtt távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakoskodni kezdett a nővel szemben és közölte:

Szexelni akar vele! 

Karját megragadva felrángatta a lakásba, a falnak lökte, majd fogdosni kezdte. A nő ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek az vetett véget, hogy hazaért az ismerőse.

A nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását.

A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon védekezés érdekében fellebbezést jelentett be.

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Tűz miatt kiürítettek egy komáromi gyárat: 6 embert szállítottak kórházba

metropol.hu

Lassan indul a nap a Bika jegy szülöttének, de hatalmas meglepetésben lehet része

origo.hu

Lelkesen fogadták a Sundance fesztivál első magyar versenyfilmjét

vg.hu

Óriási robbanás történt Athén belvárosában

beol.hu

Kelemen Imre lett az év embere

origo.hu

Egy év alatt 224 új fajt azonosítottak a Mekong-térségben

nemzetisport.hu

MOB: a SOSZ Gyulay Zsoltot támogatja az elnökválasztáson

vg.hu

Romkastélyok és luxuspaloták eladósorban

vg.hu

Veszélyben a cseh orvosok

mandiner.hu

Bolgár védelmi miniszter: A bolgár hadsereg nem vesz részt hadműveletekben Ukrajna területén

magyarnemzet.hu

Mellbevágó tények derültek ki az SZFE korábbi működéséről

origo.hu

Indulhat a Petőfi-film és a vízilabda bajnokainkat bemutató film