Aktuális

Kamera rögzítette, ahogy levetkőztette diákját az osztályteremben a tanárnő

Bors

2021. november 30. kedd 11:00

A játékban résztvevő diákokkal pszichológus foglalkozik.

A felháborító eset történt egy a távol-keleti Szahalin szigetén lévő iskolában. A tanárnő még októberben tartott irodalom órát az egyik nyolcadikos osztálynak, ám egészen másfajta foglalkozás vette kezdetét. A diákok videóra vették, ahogy a tanárnő vetkőzős kő-papír-ollót játszik az egyik kamaszfiúval. A játék lényeg pedig az volt, hogy aki veszít az levesz egy ruhadarabot. A tanórán keszült videó felkerült a közösségi-oldalakra, ahol hamar eljutott a szülőkhöz.

Az irodalom tanárnő az osztályteremben játszott vetkőzős játékot diákjaival.

Ez a viselkedés nem helyénvaló az iskola falain belül. Ezért az iskola igazgatójához fordultunk, de nem kaptunk még választ választ – mesélte el az egyik felháborodott édesanya. 

Az eset nyilvánosságra kerülése után, az iskola hatósági ellenőrzést tartott. A játékban résztvevő diákokkal pszichológus foglalkozik. A tanárnő másnap felmondott.

További cikkek

Baleset

Hiába rohantak a mentők: Szörnyethalt egy 22 éves nő

Gyász

Felesége jelentette be a szomorú hírt: Elhunyt a legendás rockénekes

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Cseh lap: Orbán Viktor egy eddig ismeretlen kihívással fog szembenézni

borsonline.hu

Jön az oltási igazolvány: Megérkeztek a részletes szabályok

origo.hu

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Dacia

magyarnemzet.hu

Gyermekbántalmazással hozták összefüggésbe Hadházy Ákost

heol.hu

Ismét kitakarították a szomszédjai életét megkeserítő Töviskes téri gyűjtögető lakását

origo.hu

Száz másodpercre vagyunk a végítélettől

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: A kudarcot is emelt fővel viseljük – Gulyás István

origo.hu

Emberi ürülékkel orvosolnák a műtrágyahiányt Észak-Koreában

borsonline.hu

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: Február 15-től lépnek életben az új szabályok

magyarnemzet.hu

Rendkívüli izzadtsággal, minimális aláírást gyűjtött a baloldal

mandiner.hu

Új rekord: közel 16 ezren fertőződtek meg egy nap alatt

origo.hu

Ügyesen feltette a BMW-s a hóláncot, csak azt nem találta el, melyik kerékre kellett volna