Aktuális

Drámai pillanatok az M8-ason: Rendőri kísérlettel vittek kórházba egy kisbabát, akinek olyan magas láza volt, hogy többször elájult

Bors

2021. november 26. péntek 14:15

Minden perc számított, ezért rendőri felvezetéssel kísérték kórházba őket.

A Fejér megyei rendőrök ellenőrzést hajtottak végre csütörtökön az M8-as autópályán, a Pentele hídon – adta hírül a police.hu. Mint írják, feladatuk ellátása sorándélelőtt egy autó állt meg előttük, amelynek sofőrje egy közelben lakó édesanya volt.

A hölgy remegő hangon kért az egyenruhásoktól segítséget, mivel egy éves kislánya magas lázzal küzdött és szeretett volna mielőbb eljutni vele a dunaújvárosi kórházba.

A szülő elmondta a járőröknek azt is, hogy a gyermek láza olyan magas volt, hogy többször eszméletét vesztette. Vancsura Róbert rendőr főtörzsőrmester – látva a helyzet súlyosságát – késlekedés nélkül jelentette az esetet a parancsnokának, majd a mielőbbi orvosi ellátás érdekében, a sűrű forgalomra való tekintettel, az édesanyát és gyermekét a Szent Pantaleon Kórházba kísérte rendőri felvezetéssel.

További cikkek

Időjárás

Most adták ki a meteorológusok: borzalmas, ami az ország felé tart

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó

ripost.hu

Akciófilmbe illő jelenetek Miskolcon: buszokat megállítva eredtek a fegyveres nyomába

life.hu

Meg kell műteni Gesztesi Károly fiát, nem halogathatta tovább a beavatkozást

mandiner.hu

Bolgár védelmi miniszter: A bolgár hadsereg nem vesz részt hadműveletekben Ukrajna területén

kemma.hu

Hivatalos: ezt a hármast indítja a Fidesz-KDNP Komárom-Esztergom megyében

origo.hu

Már elkerülhetetlen: óriásrakéta csapódik a Holdba

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

vg.hu

Megérkezett az amerikai válasz az orosz külügyminisztériumba

ripost.hu

„Ez minden szülő legrosszabb rémálma” – édesanyja szeme láttára hunyt el a 6 hónapos angyalarcú kisfiú

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Izland nyert, de a franciák vereségére is szüksége van az elődöntőhöz

mandiner.hu

Donáth Anna (Facebook): Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát

origo.hu

Megbolondulnak az aranyhalak a gömbakváriumokban, leállítják gyártásukat