Eltűnt az unokám! – hívta a zsarukat a Bács-Kiskun megyei mama, addigra negyedmillióért eladták külföldre - 18+

Eltűnt az unokám! – hívta a zsarukat a Bács-Kiskun megyei mama, addigra negyedmillióért eladták külföldre - 18+

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 25. 18:00
Emberkereskedelem miatt vádat emeltek négy férfi és négy nő ellen, akik közül az egyik férfi egy lányt eladott egy örömlányok futtatásával foglalkozó családnak, akik Németországba vitték.
Bors

A már nagykorú lányt a nyugdíjas nagymamája tartotta el, nehéz anyagi körülmények között éltek. A fiatal eladói végzettséget is szerzett, de munkát nem talált magának, majd a mamájával is megromlott a kapcsolata, ezért többször napokra is eltűnt otthonról.

Két éve július 3-án is elment otthonról, több városban csavargott, majd Kiskunmajsán összeismerkedett egy férfivel. Közösen pénzt akartak szerezni úgy, hogy a férfi „közvetítők” segítségével eladja a lányt olyanoknak, akik örömlányokat futtatnak, majd a lány visszaszökik és a pénzt elosztják.

A kiskunmajsai férfi felvette a kapcsolatot egy Szeged környéki testvérpárral, akik július 11-én elvitték a lányt Mindszentre. Itt 250 ezer forintért eladták egy helyi nőnek és a fiának. A „közvetítők” és a kiskunmajsai férfi – aki tudta, hogy a sértettet külföldön fogják örömlányként dolgoztatni - a kapott pénzt elosztották, a lány pedig a házban maradt.

A „vásárló” család tagjai – az anya, a fia és három másik családtag – a lány prostitúcióból eredő pénzét elvették.

Július 13-án a lányt egy busszal Németországba, Nürnbergbe vitték, ahol egy lakásban örömlányként kellett dolgoznia. A lányról készített képeket feltették egy internetes oldalra is, hogy így reklámozzák a szolgáltatásait. Július 16-tól 28-ig kellett prostituáltként dolgoznia úgy, hogy a kapott pénzt le kellett adnia.

A sértett igazolványa a család egyik tagjánál volt, még a lakást is csak kísérettel hagyhatta el. Sőt, megmondták neki, ha nem csinálja a dolgát, akkor nem tud majd visszamenni Magyarországra.

Közben a kiskunmajsai férfi és a lány nagyanyja is keresni kezdték a lányt, utóbbi a rendőrséget is értesítette.

Ezt a család is megtudta, ezért július 28-án visszaadták az igazolványát és hazaengedték.

A vádlottakat a főügyészség minősített emberkereskedelem bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház, illetve börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta velük szemben. Az ügyben a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.