Aktuális

Kiderült: ez vezetett az Eb-n robbantani akaró kecskeméti terrorista elfogásához

Bors

Létrehozva: 2021.06.24.

Az információ, amely a radikalizálódott fiatal lebukásához vezetett, messziről érkezett.

Egy, a CIA által vezetett bravúros hadművelet vezetett a kecskeméti iszlamista lebukásához – írta a Blikk. V. Kende a gyanú szerint többek közt tömegbe hajtásos merényletet tervezett, miután felajánlotta szolgálatait az Iszlám Államnak.

A lap szerint ugyan a fiatal elfogásával a babérokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) aratta le, de az információ, amely a radikalizálódott fiatal lebukásához vezetett, messziről érkezett:

a szálak egészen a Virginia állambeli Langley-be vezetnek, a CIA központjába.

A CIA egyik hírszerzője ugyanis beépült egy dark webes (ez az internet sötét oldala) felület felhasználói közé, amely olyan jól sikerült, hogy általa egy egész iszlamista sejtet sikerült felszámolni. Amikor pedig az amerikai kommandósok rajtaütöttek a radikálisokon, a nyomozók egyikük laptopján rábukkantak arra a titkos csetszobára, ahol a Blikk szerint a kecskeméti férfi kapcsolatot tartott a terroristákkal. A CIA ezután kapcsolatba lépett a magyar társszervekkel, amelyek hamar a fiatal nyomára bukkantak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713297013
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte